Hobo előtt pornóztak

pornó
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 25. 15:45
Hobo teljesen kiakadt, amikor egyik koncertjük előtt pornósztárokat talált azon a színpadon, ahol a bandájának is fel kellett volna lépni. Az énekes azóta ódzkodik a motoros rendezvényektől.
Bors

Hobót egy megalázó emlék miatt nehezen beszélték rá a szervezők, hogy bandájával részt vegyen a júliusi orfűi Bikers Open Air motoros fesztiválon, de végül mégis sikerült meggyőzni a bluesénekest.

– Másfél éve egy hasonló rendezvényen a zenekarunk fellépése előtt pornóműsort adtak. Elviselhetetlen volt, ezt kikérem magamnak. Abbahagyattam velük a „produkciót”, letakaríttattam őket a színpadról.

A közönség tombolva követelte, hogy játsszunk, nem lehetett otthagyni az egészet, pedig legszívesebben azt tettem volna. Ám miután a szervezők megtették a szükséges intézkedéseket, végül felléptünk – mesélte a Borsnak Hobo, akinek az érdeklődését nem igazán kötik le a különféle motorcsodák.

Autót vezetni is csak hét éve, hatvanévesen tanult meg, amikor családjával vidékre költöztek.

– A kocsit csak arra használom, hogy elvigyen és elhozzon, az sem különösebben érdekel, hogy milyen márkájúban ülök.

A nyár egyébként is munkával telik, a napokban kezdtük el a Viszockij-lemez stúdiómunkálatait, s persze sok koncertet adunk – mondta a Kossuth-díjas zenész, akinek azért jut ideje a nyaralásra is. Családjával immár a nyolcadik alkalommal térnek vissza kedvenc korfui szállodájukba.

– A nyugalmat szeretem a leginkább, s azt, hogy ha reggel felkelek, a hotel kertjéből azonnal kisétálhatok a tengerpartra. Sok felé voltam már a világon, de ez a hely tetszik a legjobban – mondta.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.