Ganxsta helyett bankáké a színpad

fesztivál
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 22. 09:45
Viharfelhők gyülekeznek a soproni VOLT Fesztivál fölött. Búbos bankákért és csilpcsalpfüzikékért aggódó természetvédők torpedóznák meg a megabulit.
O. Zs.

Miközben a zenerajongók már türelmetlenül várják a jubileumi, 20. VOLT Fesztivál keddi nyitónapját, tegnap megdöbbentő hírt közölt a Kisalföld. Az újság szerint az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség nem adott engedélyt a fesztivál megtartására.

Az engedélyre azért volna szükség, mert a terület a Soproni Tájvédelmi Körzethez tartozik, illetve Natura 2000 védelem alatt áll.

A határozatot azzal indokolták, hogy a vendégeknek kialakított kemping területén védett állatfajok – búbos bankák, csilpcsalpfüzikék, mezei poszáták, fekete rigók – is élnek, amelyeket zavarna a zaj és a tömeg, ráadásul „lehetnek olyan madárfajok, amelyeknek pót­költése zajlik”.

– Megdöbbenve értesültünk erről a fejleményről, különösen azért lepődtünk meg, mert mi hivatalos értesítést nem kaptunk a szakhatóságtól – közölte a Borssal Fülöp Zoltán, a fesztivál főszervezője.

– Az elmúlt években a környezetvédelmi szabályok betartása mellett minden évben megkaptuk az engedélyt. A színpadok száma, elhelyezkedése, a zajterhelés ugyanazok, mint tavaly, éppen ezért biztosak vagyunk benne, hogy az engedélyt idén is megkapjuk.

Tavaly a Környezetvédelmi Felügyelőség előbb három évre szóló engedélyt adott a terület használatára, majd az évenkénti megújítás mellett döntött amiatt, mert nem zárható ki új védett fajok megjelenése.

Felvettük a kapcsolatot ismét a felügyelőséggel, hogy megnyugtató megoldást találjunk – tette hozzá a főszervező, aki szerint idén 90-100 ezer zenerajongó várható a monstre rendezvényre. A természetvédelmi felügyelőség titkárságán csak annyit közöltek: egyedül az igazgató nyilatkozhat, ő azonban nem elérhető.

Ganxsta Zolee visszajáró fellépője a VOLT-nak, megkeresésünkre azt hitte: csak viccel vele munkatársunk. – Ez valami átverés? Ezt a hülyeséget mással etesd meg! Ebben az országban bármit lehet, hülyékkel van tele. Nem gondolhatják komolyan, hogy világsztár fellépőket leszerződtetnek, aztán három fecske miatt majd elmarad a buli – háborgott Ganxsta.

Tegnap délutánra változott a helyzet. Széles Sándor, a megyei kormányhivatal vezetője közölte: a környezetvédelmi felügyelőség visszavonta a fesztivált veszélyeztető határozatát, de az új engedély kiadását feltételekhez kötötte. Ilyen például, hogy csak papírpohárból lehet inni a bulin. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.