Énekzseninek adták Szinetár szerepét

Operettszínház
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 15. 08:15
Szinetár Dóra úgy döntött, távozik az Operettszínházból, ezzel pedig egyik legnagyobb szerepét is elvesztette. A Rebecca címû musicalben az énekzseni, Vágó Bernadett áll színpadra helyette.
Bors

Megtalálták Szinetár Dóra és Bereczki Zoli utódját az Operettszínházban.

A Rebecca című musical két főszerepét eddig a házaspár alakította, ám ők úgy döntöttek, távoznak a színházból. A szakítás végleges, ugyanis Szinetár és Bereczki nemhogy új feladatot nem vállal a teátrumban, eddigi szerepeiket is visszaadják. A színház pedig már gondoskodott arról, hogy pótolja a távozó művészeket, a Rebecca főszerepeit Vágó Bernadett és Homonnay Zsolt veszi át.

– Az Operettszínház igazgatója, Kerényi Miklós Gábor behívott az irodájába, és elmondta: három szép feladat is vár rám az új évadban. Megkapom a Ghost női főszerepét, újra eljátszhatom az ismét műsorra kerülő Elisabeth című musicalben Sissit, a Rebeccában pedig én alakíthatom az eddig Szinetár Dóra által megformált karaktert.

Nagy megtiszteltetés Dóritól átvenni egy szerepet, mert ô zseniális színésznő. Nagyon magasan van a léc – magyarázta a fiatal színésznő. – Biztos vagyok ben­ne, hogy más lesz az előadás. Egyfelől azért, mert más lesz a partnerem: Homonnay Zsolt. Egyébként pedig mindenki egy kicsit saját magából fogalmazza meg az általa alakított karaktereket. Így nyilvánvaló, hogy más lesz a szerep az én előadásomban, mint Dóriéban, és természetesen énekhang szempontjából is.

Megkerestük Szinetár Dórát és Bereczki Zoltánt is, hogy nyilatkozzanak az ügyben, ám menedzserük arról tájékoztatta lapunkat, hogy a színészházaspár a továbbiakban már semmilyen, az Operettszínházzal kapcsolatos értesülést nem kíván kommentálni.
 

Színpadon marakodik Homonnay és Polyák

Bereczki Zoltán szerepét a Rebeccában Homonnay Zsolt veszi át, aki így feleségével, Polyák Lillával játszhat egy darabban.

– Amikor a feleségemnek elmondtam, hogy én veszem át ezt a szerepet, akkor azt felelte: akkor végre játszhatunk együtt – kezdte Homonnay Zsolt. – A sors valahogy úgy hozta, hogy nem nagyon játszhattunk egy darabban, csak koncerteken énekeltünk együtt, így ez különleges lesz.

nnál is inkább, mert a Rebeccában ellentétes oldalon álló szereplőket alakítunk, így majd a színpadon jól kivitatkozhatjuk magunkat, és ez nem otthonra marad. Persze, ez csak tréfa, harmonikus a kapcsolatunk, nem szoktunk vitatkozni az életben.

Kíváncsian várom a feladatot. Ez egy nagyon jó, erős előadás, és kiváló csapat. Nekem az lesz a dolgom, hogy úgy be tudjak állni a darabba, hogy a többiek számára zökkenőmentes legyen a váltás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.