Egy forintért eladó Bochkorék rádiója

Médiatanács
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 18. 19:50
Ha valóban van váltójuk, ami mögött fedezet is van, akkor ma éjfélig bőven van lehetőségük a korábban vállalt 200 milliós tartozás teljes rendezésére.
Bors

"A Médiatanács ma éjfélig várja, hogy a Neo FM tulajdonosai élnek-e a hatóság által felajánlott mentőcsomaggal, ami többek között a több mint 750 milliós adósság részletekben történő rendezését, és a késedelmi kamatok elengedéséből származó 40 milliós támogatást tartalmazza" - tudatta sajtóközleményben a Médiatanács.

Mint a közleményből kiderült, bíznak benne, hogy a Neo FM-et működtető cég tulajdonosainak mai nyilatkozata nem azt jelenti, hogy a tulajdonosok saját korábbi ígéreteikhez sem kívánják tartani magukat, és ezekkel szembehelyezkedve már egyetlen forint tartozást sem kívánnak törleszteni. A médiatanács arra is reagált, hogy a Neo FM egy 483,9 millió forint értékű, kezességgel biztosított váltóval szeretné kiegyenílteni a tartozása egy részét.

Az Neo FM tulajdonosai által felajánlott váltó a tanács szerint nem más, mint egy darab papír, hiszen azt a Médiatanács hatósági jogkörében eljárva a hatályos jogszabályok alapján nem tudja elfogadni az. "Az ígérvény elfogadása praktikus akadályokba is ütközik, hiszen ez olyan lenne, mintha valaki a gázszámláját egy darab cetlivel szeretné kiegyenlíteni, amire azt írja, hogy „váltó”. "

Azonban, ha az üzleti vállalkozás vezetői által felkínált papír mögött valódi fedezet van, akkor a tulajdonosoknak lehetőségük van annak beváltására, azaz a Médiatanácsnak felajánlott papírdarabot maguk tudják készpénzzé tenni. Ez esetben ma éjfélig bőven van lehetőségük a korábban vállalt 200 milliós tartozás teljes rendezésére.

A Neo Fm kora délután tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy csődvédelmet kérnek, mert így 120 napjuk van arra, hogy rendezzék az adósságaikat, amelyeknek meglétét sosem tagadták. 

– A tulajdonosok minden anyagi forrásukat bevetik, hogy a segítségünkre legyenek, de annak, aki kiránt minket ebből a karanténból, és megőrzi a rádiót, mi egy forintért nagyon szívesen odaadjuk – tette hozzá Horváth László, az FM1 Zrt. többségi tulajdonosának ügyvezetője, aki azt is elárulta a csődvédelem időszaka alatt – tudomásunk szerint százhúsz nap – a NeoFM változatlanul működik, műsorai nem szűnnek meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.