Cristofel, ha tehetné, élete végig haknizásból élne, elmondása szerint ugyanis könnyű munkával szép summát zsebel be estéről estére. Büszke önálló show-jára, amelybe a vetkőzés is belefér.
– Úgy gondolom, hogy a VV-sek közül én vagyok a legjobb, már közel hatvan fellépésem volt a valóságshow óta. Bár nem én nyertem meg a játékot, szerintem jobban keresek, mint Attila, mert sokoldalúbb vagyok – kérkedett a kubai macsó.
– Elénekelem a dalomat, táncolok, vetkőzöm, és műsort is vezetek – sorolta korunk polihisztora, aki szívesen produkálja magát hölgyek előtt.
– Szoktak hívni lánybúcsúkra, ahol szétszednek a csajok. Legutóbb például nehezen bírtam a koszorúslányokkal, de én csak a munkámat végzem. A szolgáltatásomba csak az éneklés és a vetkőzés tartozik bele, semmi több – szögezte le Cristofel, aki 85 ezer forintot kér az aráktól.
– Nagyon jól keresek ezeken az estéken, a pluszpénzekkel együtt, amit elöl és hátul dugnak a nadrágomba, összejön egy százas is. Mindent azért nem szoktam megmutatni, de így is meg vannak elégedve velem. Nem mondom, hogy szuper testem van, mert mostanában nincs időm gyúrni, de a szexepilem azért még megvan.
A reneszánsz emberhez persze nem lenne méltó, ha kizárólag csajbulikra járna. – Hívnak szülinapokra és gyerekekhez is, ahol például mesélnem kell. Ilyenkor körülbelül ötvenezret fizetnek.
Cristofel azt is elárulta, hogy egy BMW-t vásárol a haknikon összevetkőzött pénzből – természetesen csak akkor, ha sikerül megszereznie a vezetői engedélyét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.