Beckham végre levetkőzött a pályán is

David Beckham
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 18. 18:00
A nők legnagyobb örömére az egykori Spice Girl-férj, az LA Galaxy vasárnapi győzelmét a Portland Timbers felett úgy ünnepelte meg, hogy a meccs végén megszabadult a felsőjétől és megtapsolva magukat lesétált a pályáról. Szerencsére más férfiak is villantottak. Apák napi mutogatóskörkép.
Bors

David Beckham és csapata, az LA Galaxy vasárnap a Portland Timbers ellen állt ki. A focista Apák napján úgy vonult le a pályáról, hogy az 1-0-ás győzelem után még a pályán levetkőzött, és egy szál rózsaszín focicipőben és nadrágban, magukat tapsolva villantott csupasz felsőtestet – írja a The Sun magazin.

Később a Facebookra írt egy posztot, ami természetesen arról szólt, hogy boldog Apák napját kívánt az édesapjának, és mindenki másnak is, és hozzátette, reméli, minden apa most pihen és élvezi a rá irányuló figyelmet.

Az arcszőrzete nem nyerő

Beckham britföldön sosem félmeztelenkedett, talán az időjárás sem indokolta, hogy a felsőtestét mutogassa, amit valószínűleg iszonyúan sajnáltak a női rajongói. A Daily Mail szerint a sztárfocista arcszőrzete viszont nem aratott osztatlan sikert, hiszen a szakértő szemek szerint nem szexi, mivel öregíti őt. A négygyerekes családapának már több mint 20 tetoválása van, amelyet most egyenként meg lehet csodálni, köszönhetően a vasárnapi meccseredménynek.

Beckham egyébként nem szívbajos, legutóbb a brit Elle magazinnak villantott kockahasat, amit egy jó kis H&M és egy Armanis alsógatya reklám előzött meg.

Mások is megmutatták a felsőtestüket

Szerencsére máshol sincs nagyon hideg, így Chris Hemsworth is levetkőzött. A magyar nézők a Hófehér és a vadász című filmből is ismerhetik színészt, akinek felesége, habár spanyol, van benne magyar vér is. Elsa Pataky nemrég adott életet India nevű kislányuknak, aki miatt Hemsworth-nak meg kell tanulnia spanyolul. Pataky szerint ugyanis ez alap.

Joe Mangniello a True Blood vérfarkasaként vált ismertté, és már övé a minden idők legszexibb vérfarkasa cím is. Az amerikai színészt nyáron a Magic Mike-ban is lehet majd látni, amiben ismét elő kell vennie a szépfiú arcát, hiszen ebben is számítnak a testi adottságaira is. Addig meg kell elégednünk azzal a képpel, ami most készült a színészről és a felsőtestéről.

Az utolsó villantónk Justin Bieber, aki tetoválását mutogatja, így minden tini észreveheti, hogy a kisfiús énekes mennyit izmosodott az utóbbi pár évben.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.