Megosztja az országot a Compact Disco Bakuban elért huszonnegyedik helyezése. Megkerestük a zenekar menedzserét, Bérczes Ádámot, hogy megkérdezzük tőle, szerinte reális eredmény született-e, és megérte-e kimenniük a versenyre?
– Aki látta a versenyt és a szavazás eredményét, annak egyértelmű minden. Rövidesen publikus lesz a sajtóanyag a véleményünkkel – mondta szűkszavúan a menedzser.
Az angolok kiválósága, Engelbert Humperdinck egyenesen kikéri magának, amit vele műveltek. A veterán sanzonénekest a szigetországi fogadóirodák az első öt közé várták, ehhez képest utolsó előtti helyen végzett a döntôben. A több millió lemezt eladó sztár szerint a bakui események felértek egy szembeköpéssel.
– Ha hiteles, nagy tudású zenészeket ilyen szinten megaláznak egy nemzetközi versenyen, kérdés, hogy van-e egyáltalán értelme kockáztatni a jövőben. Inkább menjenek pályakezdő fiatalok, vagy falusi kiskocsmákban részegen együttest alapító halászok, esetleg nagyon kedves, hetvenéves udmurt nagymamák, akik ha nyernek, templomot építenek Buranovóban. Ez a verseny nekik való! – nyilatkozta a The Sunnak. Az angol lapok hétfő délelőtt már arról cikkeztek, hogy országuk bojkottálni fogja a dalversenyt, és a jövőben nem delegálnak énekest az eseményre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.