Radics Gigit nem engedi el az apja Amerikába

Mester Tamás
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 30. 08:15
A Gigiért nyíltan rajongó Mester Tamás a tengerentúlra közvetítette volna ki a lányt. Radics Tamás szerint azonban mindennél fontosabb, hogy gyermeke olyan maradjon, amilyen eddig volt.
ozs

 

Mester Tamás a Megasztár alatt sem rejtette véka alá, hogy milyen kiemelkedő tehetségnek tartja Radics Gigit. Úgy tűnik, a zenész nem a levegőbe beszélt, ugyanis egy amerikai producer ismerősének figyelmét is felhívta a különösen tehetséges lányra. A szakember miután megnézte a műsor felvételeit, kijelentette: a Megasztár győzteséből pillanatok alatt világsztárt lehetne faragni, mert valóban kiemelkedő egyéniség. Egy hibát azonban felfedezett a tinilányban. A sokak számára csodált szerénységét nem előnyként, hanem kifejezetten hátrányként értékelte, mert a producer szerint a show-bizniszben muszáj határozottan, rámenősen viselkedni, különben nehéz az érvényesülés.

A kislányát féltő édesapa felháborodott a kijelentésen. Radics Tamás ezért inkább úgy döntött, hogy nem él a lehetőségekkel, egyelőre inkább nem kér a világhírnévből és az azzal járó milliókból.

– Hiszek abban, hogy a lányomnak nem kell elveszítenie a szerénységét ahhoz, hogy a tehetségével pár év múlva akár egy világszínpadon énekeljen – zárta rövidre a témát Radics apuka, aki inkább egy magyar menedzser kezébe adta lánya sorsát. Gigi karrierjét ezentúl Sárdi Mariann egyengeti, aki korábban már Zséda és Csézy menedzsereként is dolgozott. 

– Radics Gigi olyan tehetség, akinek a világ bármely színpadán van keresnivalója, de kezdetnek a hazai közönséget szeretnénk meghódítani – nyilatkozta Sárdi, aki egy többfős csapattal dolgozik a salgótarjáni lány énekesnői jövőjén. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.