Plazma sértve távozott a Csillag Születikből

Csillag Születik
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 21. 10:45
Szombat este Plazma búcsúzott a műsortól, mert a közönségtől és a zsűritől is ő kapta legkevesebb támogatást.
B. M.

Az ítész-gárdából egyedül Hajós András állt ki mellette, de utóbb a zenész elárulta, nem csodálkozik, hogy el kellett hagynia egyik kedvencének a tehetségkutatót.

– Valami eluralkodott rajta, a gizdaság kezdő szele. Közben meg nem féltem, az önbizalma töretlen. A szövegeivel van baj, nagyon sűrű, nagyon sok, ami a befogadás rovására megy. Az eddigi kiesők közül a legkevésbé sajnálom, mert az ő útja nem arra vezetett, hogy megnyerje a Csillag születiket. Őt a színpad fogja tanítani, jobb is, hogy kikerült – mondta az adás után Hajós András. Az örökké szókimondó Puzsér Róbert viszont már keményebben fogalmazott. A hajthatatlan döntnök úgy véli, elszállt magától az ötödik helyezett kiscsillag.

– Úgy éreztem, hogy benne megvan a lehetőség az áttörésre, hogy autentikus, mélyről jövő igazi proletárhiphop-előadóvá váljon, de abban a pillanatban, ahogy a rajongó kislányok elkezdtek sikoltozni, az minden valamire való szöveget kivert a fejébôl. Egy konzumlázadást valósított meg, ami nem több, mint üres póz – mondta lapunknak Puzsér, miközben mutatta, mennyire nem viselte meg Plazmát a kiesése, hiszen ahogy kijött az öltözőjéből, máris a rajongó lányok közé lépett néhány aláírást kiosztani, majd pár perc múlva dölyfös sztárként hagyta el az épületet.

A Bors munkatársa másnap beszélt a versenyzővel. Plazma a zsűrit okolta a távozásáért, ennek ellenére egy cseppet sem szomorkodik. – Egyáltalán nem érintett meg ez az egész, boldog vagyok. Lehet másokra többen szavaztak, de nekem van a legnagyobb rajongótáborom. Nem jó, hogy négy olyan ember ítélkezik felettem, akiknek igazából semmi köze sincsen ehhez a mûfajhoz. Egyáltalán nem szálltam el magamtól, mindig is ilyen voltam és ilyen is maradok – magyarázta a fiú. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.