A Hófehér és a vadász címre átkeresztelt és az eredeti sztorihoz képest jelentősen átdolgozott amerikai változat abszolút élvezetesre sikerült, köszönhetően elsősorban a biztos kezű rendezőnek, Rupert Sandersnek, valamint a tapasztalt producernek, Joe Rothnak, aki az Alice Csodaországban-nal nemrég már bizonyította, hogy a mesékkel is ügyesen bánik.
– Olyan világot építettünk, amely érinti a Hófehérke témáit, felvonultatjuk a jól ismert jelképeket, de mindent sajátos szemszögből mutatunk. A történet sokkal nagyobb léptékű, a téteket is jócskán megemeltük. Az élet harcol a halál ellen – magyarázta a rendező egy korábbi interjúban.
Az érdem persze nemcsak az övé, hiszen a szépséges, ám velejéig gonosz boszorkát alakító Charlize Theron mindenképpen hozzátesz a film sikeréhez.
– Charlize egyesíti magában az erőt és a szépséget, ami kevés színésznőről mondható el. Mindig tökéletesen átlényegül a karakterré, gyönyörű és közben rettentően félelmetes – áradozott az Oscar-díjas színésznőről a producer a munkálatok befejeztével.
Persze a főhőst megformáló Kristen Stewart szerepeltetése is hozzájárul majd ahhoz, hogy a dollármilliókból készült szuperprodukció visszahozza a költségvetése többszörösét, hiszen az Alkonyat-filmek rajongói bizonyosan tömött sorokban fognak majd lökdösődni a mozipénztáraknál. Ám a csinos vámpírjelöltként népszerűvé vált tinisztárnak most, Hófehérként sem sikerül bizonyítania, hogy óriási színjátszó volna.
Annál kellemesebb meglepetés viszont a Thorként köztudatba robbant és a fiatal Brad Pittre egyre jobban hasonlító Chris Hemsworth. Az ausztrál színész egyébként még egy hatalmas monoklit is összeszedett a forgatások során, ugyanis Kristen Stewart egyszer véletlenül valóban behúzott a szőke izompacsirtának.
Ajánljuk
Mindent egybevetve a Hófehér és a vadász igazi közönségfilm. Tökéletesen hozza, amit egy tündérmeséből kreált fantasyfilmnek hoznia kell. Mindezt lenyűgöző látványvilággal és nem kevés horrorba is beleillő jelenettel megspékelve.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.