Celeb

Celebek támogatják a halálos beteg tinit

Bors

2012. május 20. vasárnap 18:00

Kirsty Howard ritka szívbetegséggel küzd, ami egyik pillanatról a másikra megölheti. A lánynak hatéves korában mindössze pár hetet adtak az orvosok. A jelenleg 16 éves lány, tíz éve mindennap készül a halálra.

Kirsty Howard annak ellenére, hogy rejtélyes szívbetegségtől szenved, ami bármikor a halálát okozhatja, megpróbál normális életet élni. A betegség következtében szervezete alig fejlődött, így most is 10 évesnek néz ki, és csak tolószékben képes mozogni. Ezzel szemben iskolába jár és jelenleg az év végi vizsgáira készül.

Howard elmondása szerint felkészült már a halálra, de addig az élete minden percét ki akarja használni, és ezért mindent meg is tesz. Az elmúlt években a legnagyobb hírességekkel találkozhatott, akiket mind elbűvölt a fiatal lány bátorsága. David Beckhammal 2001-ben találkozott először, és azóta többször volt lehetősége személyesen beszélni a sztárfutballistával. Ám találkozhatott a jelenlegi és régi angol miniszterelnökkel, sőt a királynő is szánt rá pár percet.

A remény tartja életben

A lány gyerekkora óta számos egészségügyi kezdeményezésben is részt veszt. Támogatók segítségével megalapította a The Kirsty Club szervezetet, aminek célja, hogy a hospice ellátást kényelmesebbé tegye. Az alapítvány pénzét arra fordítják, hogy olyan családoknak segítsenek, ahol halálos beteg gyermekek vannak.

A lány a mai napig folyamatosan kezelésekre és műtétekre jár, de ezzel együtt próbál pozitívan tekinteni a jövőbe. Már azt is hihetetlennek tartja, hogy elérte a tinédzser kort. Bár még sosem volt pasija, legnagyobb álma, hogy egy nap férjhez mehessen és gyereket szüljön. - Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ez irracionális, de nem hagyom, hogy meghaljon bennem a remény. A titkom, hogy állandóan tervezek, pozitív vagyok és ellenállok annak, hogy bármi eltérítsen attól, hogy a kitűzött céljaimat elérjem – mondta a fiatal lány a Daily Mail riporterének.

További cikkek

Válás

Exkluzív: Megszólalt Csuti, ezt árulta el Kulcsár Edina párjáról

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: győzött Izland – így juthatnak tovább a mieink

likebalaton.hu

FRISS! Újabb fotók érkeztek a nemzeti park kisborjairól

she.life.hu

A szerelem arra való, hogy eltereld a figyelmed a saját gyengeségeidről

hirtv.hu

Elmeorvos vizsgálja a kisfiát halálra késelő magyar pornósztárt

veol.hu

Hatalmas tűz tombol Várpalota és Pétfürdő között

origo.hu

Ezért jó, ha nagyobb valószínűséggel növényi alapú ételeket választunk

origo.hu

Kiderült, hány emlékérmét bocsát ki idén a Magyar Nemzeti Bank

ripost.hu

Gyilkolt az erős szél: gyerekek közé zuhant egy leszakadó faág, meghalt a 14 éves Patrik Nyitrán

szon.hu

Megrázó képek - szörnyű dolog történt ma délelőtt a Széna téren

veol.hu

Újszülöttjét nem láthatta az édesanyja, 25 évesen hunyt el a Covid miatt

origo.hu

Állóra büntetőfékezett a havas úton, ki akart szállni balhézni, azonnal jött a drága büntetés - videó