Cameron Diaz úgy berúgott, mint a csacsi

Matthew Morrison
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 24. 21:45
Cameron Diaz elengedte magát. A szőke színésznő a Várandósok című filmjének premierjét követő bulin öntött fel a garatra kollégáival, a whiskey pedig megtette hatását.
Bors

 

Bár Cameron Diaz éppen egy terhességről szóló filmet, a Várandósok – Az a bizonyos kilenc hónap című mozit reklámozza világszerte, ő maga nyilvánvalóan nem állapotos. Erről árulkodik, hogy az alkotás londoni premierjét követő partin a Whiskey Mist éjszakai bárban úgy berúgott, hogy járni is alig tudott. A színésznő kifejezetten ziláltnak tűnt, miközben hajnali három körül egy kísérő támogatta autójához. Megviselt arcát próbálta ugyan retiküljével takarni, de csekély sikerrel, mert mozdulatai már meglehetősen koordinálatlanok voltak. A harminckilenc esztendős szépség éppen úgy nézett ki, mintha egész éjszaka a táncparketten ugrált volna, kócos haja izzadságtól csillogott, szeme alatt pedig sötét táskák éktelenkedtek.

A köztudottan bulizós Diazt elkísérte Matthew Morrison is, aki a vásznon a férjét alakítja. A színész legalább olyan csapzott volt, mint partnere. Kiengedte a nyakkendőjét, ingét kigombolva, betűretlenül, slamposan viselte, miközben látszott rajta, kicsattan a jókedvtől. A helyszínt végül egyszerre hagyta el a két színész.

– Nagyon durván néztek ki mindketten, be voltak rúgva, mint a csacsi. Cameron alig állt a lábán, zavartan vihorászott, amikor észrevette a fotósok hadát. Aztán beesett a kocsiba, és látszott, akár ott helyben, a hátsó ülésen álomba tudna szenderülni – magyarázta egy szemtanú.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.