Bródy tudja, miért nem szeretik Magyarországon

szeretet
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 24. 12:45
Bródy János úgy érzi, hogy a határon túli magyarok sokkal jobban szeretik, mint az országban élő honfitársai. Az énekes-szövegíró tudja ennek az okát, de hallgat róla.
D.P.

 

Csaknem ötven éve van a zenei pályán Bródy János, karrierjét állami kitüntetések, szakmai díjak sorával ismerték el, mégis úgy érzi, mostanában elfogyott körülötte a levegő. Pedig az Illés szekerén című albuma már platinalemez, sőt a Szörényi Leventével írt darabja, a Veled, Uram is sikerrel fut az Operettben.

– Az az igazság, hogy most nem készülök új albumra, még az előző sem csengett le – magyarázta a Borsnak a hazai dalszövegírók doyenje, aki azt mondja, a közeljövőben valószínűleg inkább egy koncertlemeze készülhet el.

– Vannak felkéréseim szép számmal. A baj csak az, ha egyáltalán annak lehet nevezni, hogy leginkább nem Magyarországról keresnek meg, hanem a határainkon túlról. Az országban, úgy tűnik, nem igazán kellek, miközben a kinti magyaroknak igen. Hogy miért? Tudja azt maga nagyon jól! – tette hozzá a beatnemzedék ikonikus alakja, alighanem arra utalva, hogy nyílt politikai állásfoglalásai miatt nem juthat el a hazai közönséghez. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.