Ingyen pornózott Szandika

18+
PUBLIKÁLÁS: 2012. április 11. 08:55
Ingyen lépett fel utolsó pornóelőadásán Szandi­ka, aki ötszáz eurót, azaz százötvenezer forintot követel az Erotika Expo főszervezőjétől. Tomor András szerint semmi nem jár a lánynak.


Nagy csinnadrattával harangozták be Szandika utolsó pornóshow-ját az Erotika Expón. A plasztikcica hattyúdalára rengetegen voltak kíváncsiak, de a főszereplőnek nem sok haszna volt a sikerből: egy fillért sem kapott Tomor Andrástól, a kiállítás főszervezőjétől. – Azt mondta Tomor, hogy részegen végeztem el a munkát, de ez nem így volt. ­Rá­adásul számlát kér. Mondjuk azt adok neki bármikor, ha kell... Ötszáz eurót kellett volna kapnom. Nem ilyen ­száj­ízzel akartam befejezni a színpadi karrieremet. Beszélni fogok egy ügyvéddel. Tomor is azt mondja, hogy tereljük jogi útra a vitát, úgyhogy azt teszem – magyarázta a Borsnak Szandika, aki nem tudja pontosan, mi áll a szerződésében. – Tizenöt perccel a fellépésem előtt íratták velem alá, de csak egy példányban, nem is kaptam belőle, még átnézni sem tudtam – tette hozzá a valósághős.

A főszervező egészen máshogy látja a történteket, olyannyira, hogy szerinte a lány tartozik neki. – Szandikának nem jár pénz, ingyen lépett fel, promóciós céllal, erről szerződés is van. Kapott egy pornó Oszkárt, ami százezer forint, ezenkívül ingyen behozott hét embert, azoknak a belépője 28 000 forint lett volna. Álláspontunk szerint ő tartozik nekünk, jogi ­lépé­seket tervezünk ellene. Fizetni fog! – háborgott Tomor, akinek más baja is volt Szandikával. – Annyira részegen lépett fel, hogy nem találta a saját csunyáját. Gondolkodom azon, hogy visszaveszem tőle a pornó Oszkárt, mert méltatlan rá – dohogott a pornóproducer.
Dobos Péter

VV Szandika utoljára terpesztett - fotó

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.