Fontos dátumok2005. – A Kísértés című műsor élő záróadásában levetítették Debreczeni Zitának azt a felvételt, amelyen jól hallhatóan szexuális kalandba keveredik az egyik játékossal. Zita pironkodott ugyan, de jól viselte a provokációt.
2005. május – Zita
Harsányi Levente menyasszonya lesz, majd a Bajkeverők műsor miatt szakítanak. A sajtóhírek szerint Harsányinak nem tetszett, hogy Zita a műsorban peepshow-busszal járja az országot.
2006. május – Zita összejön Majkával, ám egy év után szakítanak, pedig Zita még egy P betűt is tetováltatott magára kedvese iránti tiszteletből.
2007. szeptember – Zita médiameghívót küld szét a sajtó munkatársainak, mondván, elkísérhetik a mellnagyobbító műtétjének vizsgálatára. Az operációt végül lemondta. Milliárdos barátja ugyanis nem támogatta a műtétet.
– Zita jelenleg is a dúsgazdag vállalkozó barátnője, emellett modellkedik és nagy szenvedélyének, a fotózásnak is hódol.