Földbe gyökerezett Stohl lába lánya születésénél

PUBLIKÁLÁS: 2008. szeptember 26. 09:45
Tegnap hajnalban megszületett Stohl András lánya, Franciska. Az édesanya, akivel a színművész már négy éve egy párt alkot, és a kislány egyaránt jól vannak. Buci szinte kicsattan az örömtől.
Südi Iringó pezsgővel köszönti a színészt

Stohl András táncospárja, Südi Iringó az elsők között volt, aki tudomást szerzett az örömteli eseményről.
– Fél hétkor arra keltem, hogy kaptam egy sms-t, melyből megtudtam, hogy megszületett a baba. Azonnal ki is pattantam az ágyból, annyira feldobott a hír. Küldtem is gyorsan egy üzenetet, amiben gratuláltam – árulta el Stohl Szombat esti láz-béli táncospárja. – Buci számára a lehető legjobbkor született Franciska, hiszen ezen a héten úgysem forgat, így bent tudott lenni a szülőszobában. A folyamatos közös próbáinkat pedig meg fogjuk tudni oldani úgy, hogy minél többet lehessen András párjával és gyermekével – örömködött Iringó, aki azt biztosra veszi, hogy egy üveg pezsgővel azért felköszönti az újdonsült apukát.

Hajas már megölelné Bucit

Hajas László, aki évek óta jó kapcsolatot ápol a színművésszel, minél hamarabb találkozna már vele.
– Remélem ma, vagy holnap találkozunk, csak tőle függ, hogy mennyire ér rá. Reggel csak egy sms-t küldtem még Andrásnak – mondta a mesterfodrász. – Ha összejön a találkozó, biztos koccintunk Franciska egészségére – tette hozzá Hajas, majd elárulta, előfordulhat, hogy még egy kis összejövetelt is szerveznek az ünneplésre.



Dobos Péter
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.