Büntetés nélküli gyereknevelés – UFO sztori?

A rosszalkodás tudománya  

Egyik este, amikor a kisfiam a vacsoránál dobálta a tésztát, és én már a harmadik felszólításnál tartottam (hiába), megálltam, mély levegőt vettem, és kilátásba helyezett szankciók helyett inkább megkérdeztem: „Mit szeretnél elérni ezzel?” (Mondjuk ez elég furcsa kérdés volt, de így sikerült.) A válasza viszont meglepett: „Csak úgy vicces.” Akkor jöttem rá, hogy nem a nettó rosszaság a cél, hanem talán a figyelemkeresés és a játék — és ezek szerint a büntetés önmagában tényleg nem alternatíva, ennél több kell, pontosabban más kell. A büntetés nélküli nevelés az én olvasatomban nem azt jelenti, hogy mindent megengedünk, inkább azt, hogy a rosszcsontkodás következményei előre megbeszéltek és arányosak. 

Egyszerű de nagyszerű szabályokat állítottunk fel

Például ha valamelyik gyerek összetöri a játékát, együtt rendezzük a helyzetet: megbeszéljük miért történt, hogyan lehet kijavítani, és mit tanulhat a dologból. Amikor a gyerek dühös vagy hisztis, először az érzéseit ismerem el (nagyon nehéz rész): „Látom, nagyon mérges vagy, mert nem kaphatod meg most.” Ezt valahogy úgy kell végigvinni, hogy ne felmentés legyen a viselkedése alól, de feloldjuk vele a rossz szituációt és csökkentjük mindkettőnk feszültségét. Ilyesmi a büntetés nélküliség – egy jóval bonyolultabb és komplexebben működő szülő, aki a legrémesebb helyzetekben még több türelmet vesz elő a kis varázs-sipkájából és beveti az „okos” módszereket, sokszor és következetesen, hogy azok működjenek. 

Kukoricán térdepelés és szamárfül

Egyszer, amikor színházba mentünk, a nagyi vigyázott a gyerekekre. Amikor hazaértünk, úgy tűnt, minden jól ment, a gyerekek aludtak, a nagyi megfőzött egy komplett következő heti menüt a családnak és mindenki boldog volt. Másnap viszont, amikor a gyerekek hüppögve mesélték, hogy „a nagyi szétbüntette őket”, mert nem akartak rendet rakni a játékok után – teljesen átéreztem és megértettem a helyzetet.  Hiszen a férjem anyukája számára ez természetes volt és imádja az unokáit, de az ő idejében a fegyelem keményebb eszközökkel járt, és a gyereknevelés egyenlő volt a büntetésekkel, szigorral. Gondoljunk csak az iskolai mintákra, az még velem is előfordult, hogy szamárfület kaptunk, sőt, az egyik énektanárunk vonalzóval osztogatta a körmösöket, a teljesen hivatalos régi módszert átültetve a modern nyolcvanas évekbe. 

Nem hibáztatom a nagyinkat — ő úgy tanulta, hogy ez működik. De amikor leültünk beszélgetni a gyerekekkel, és vele közösen, és elmagyaráztuk, miért fontos a rend, mit jelent a felelősség, illetve hogyan képzeljük el a büntetések teljes mellőzését, a helyére került minden. A nagyinál láttam is a változást: nem azonnal adta fel a régi módszert, de megértette, hogy ma másképp is lehet hatni a gyerekekre és a nagy klasszikus büntetések elmaradtak. 

Szabályok 

Összeszedtem, nálunk milyen elvek mentén kezdett működni a büntetések teljes mellőzése: 

• Előre megbeszélt rend: Beszéljétek meg egyszerűen, mi történik, ha valami veszélyes vagy szabályellenes. Ha a szabály világos és következetes, a gyerek kevesebb meglepetéssel találkozik, és könnyebb lesz elfogadni a következményt.
• Természetes és vállalható következmények: Ha a gyerek nem pakolja el a játékot, az a játék nem lesz elérhető másnapig. Ez egy nagyon jól működő gyakorlat nálunk, anélkül, hogy megalázó lenne.
• Alternatívák, alternatívák és alternatívák: Ha a gyerkőc tilosban jár, vállalhatatlanul viselkedik vagy rombol, kárt tesz dolgokban, maradj türelmes és mutass helyette más megoldást. Például ha dobálni akar a szobában, amit nem szabad, akkor menjetek ki a kertbe, vagy adj egy puha labdát neki bentre. 
• Rövid, következetes rutinok: A kiszámíthatóság biztonságot ad, ilyenkor a gyerekek kevésbé keresik a „rosszaság” útját. Keretet kell adni minden napnak, amennyire csak lehet. Az esti rutin — fürdés, mese, halk zene — például sok vitát megelőz.
• Dicséret és figyelem a jó viselkedésért: A pozitív megerősítés a legnagyobb szülői királyság szerintem, látni fogod, hogy sokkal jobban működik, mint a büntetés. Egy egyszerű „Nagyon ügyes voltál, hogy megosztottad a játékot” többet érhet, mint száz tiltás. Nem mondom, hogy könnyű átállni erre, de megéri a fáradtságot! 
• Szülői önszabályozás: Nem mindig a gyerekben van a rossz kiskukac. Ha te is fáradt vagy ingerült vagy, kérj egy percet mielőtt bármit is mondasz vagy cselekszel. A gyerekek megtanulják ezt a mintát is: ha mi nyugodtak maradunk, ők is könnyebben megnyugszanak.

Rossz beidegződések

Ne várj azonnali csodát. Az átállás időbe telik, és eleinte több próbálkozás lehet, mert a gyerek tesztelni fogja az új határokat is. Fontos, hogy tarts ki, ne térj vissza a régi reflexekhez: ha egyszer megengeded, hogy a kiabálás visszatérjen, a gyerek megtanulja, hogy a határok rugalmasak és akkor oda az egész erőfeszítés. Nekem bevált, nagyjából egy fél év volt, hogy a kevesebb „büntetés”, több beszélgetés és több közös megoldás mellett a gyerekek valóban változtak is, az otthoni és „utcai” krízisek ritkultak és könnyebben véget értek. Nem kell tökéletesnek lenned — ez a szülői arany-mantra. Ha mégsem úgy sikerül a dolog, ahogy tervezted, üsse kavics, sajnos lesz még alkalom arra, hogy még tökéletesebben csináld, mert a gyerekek kimeríthetetlen tárházzal rendelkeznek a rosszalkodásban, ez bizony a világ egyik nagy alapvetése.