El is felejtettem, hogy terhes vagyok

A héten már egészen elfelejtettem, hogy terhes vagyok, hogy voltak gondok az előző terhességnél, csak úgy léteztem. Mondjuk a gyerekek is tettek róla, mert jól megfázott mindkettő, és muszáj volt rájuk összpontosítani.

Csütörtökre kaptam időpontot a nőgyógyászhoz genetikai ultrahangra. Reggel még egészen normális volt a hangulatom, elvoltunk a gyerekekkel, főztem ebédet. Aztán nagyon lassan kezdett telni az idő. Kimenni nem tudtunk idő szűke miatt a szabadba. A leves mellett uzsonnára még készítettem egy pohárkrémet, a maradék gyümölcsszószt pedig befőztem lekvárnak. Ennyire le kellett foglalni magamat.. Szerencsére a gyerekek nem ölték éppen egymást, jól elvoltak a nappaliban, amíg én kicsit kényszeresen, de tettem-vettem.

Indulás előtt pár perccel már azért egészen izgultam, majdnem itthon is hagytam a kiskönyvemet, amit a védőnő seperc alatt kiállított nekem. Jaj, csak legyen minden rendben! Útközben már rendesen remegek, szerencsére közel van a rendelő.

Két perccel az időpontom előtt esek be a váróba, “szerencsére” most is van csúszás, így valójában nem is kések egy pillanatot sem. Most itt ülök, mint aki a kivégzésére vár, biztosan nem lehetek túl jó látvány.

Amúgy érdekes, mert a hasam már most akkora, mint az első terhességnél a 23-25. héten, és mint a másodiknál a 18-20. hét környékén. Biztos a harmadik terhesség miatt, lehet, hogy nem húzódott vissza a hasam teljesen, bár a puffadás is eléggé közrejátszik, és a szétnyílt hasizmok sem az én pártomat fogják - pedig eskü rendesen tornáztam mindkét terhesség után és akkor szépen vissza is záródott. Mindenesetre azért elég nehéz titkokban tartani ezt a hasméretet, bár lassan - ha minden rendben lesz - megtudja a nagyérdemű is.

Egész hamar hívnak. Bemegyek, lepakolok és idegesen leülök a székre. Előveszem a labor leleteit, a kiskönyvet, meg mindent. Nevetve néz rám a doki, hogy milyen szorgalmas vagyok, mert normál esetben a 12 hetes ultrahang után szokta kiadni az összes beutalót a vizsgálatokra, illetve hivatalosan ezután adja ki a védőnő a kiskönyvet. Nem is beszélünk sokat, megyünk az ultrahangos szobába.

Jelzem, hogy eléggé izgulok, mire megértően rám néz. Két pillanat múlva már a babát látjuk, izeg-mozog, rúgkapál. Alig bírja lemérni a doki. Mosolyogva mondja, hogy akkor neki semmit nem is kell mondania, ugye, hiszen rutinos vagyok mindenben. (De persze azért mindent alaposan megmutat és elmagyaráz.) A baba a mérete alapján egy héttel nagyobbnak tűnik, de szerencsére a menzesz szerint számol, így biztosan nem egy korai időpont lett beírva a kiskönyvbe. Nem szeretném, ha amiatt kellene indítani, mert túlléptem az állítólagos terminust.

Ma vagyok 13+0-nál, legközelebb 4 hét múlva megyek. Na, az lesz még a vízválasztó számomra, mert ugye múltkor azon a héten állt meg a baba szíve. Addig is csuriban van mindenem, hogy ne legyen gond!

Borbolya