Lombik: Csüggedten vártam a beültetés eredményét

Lombiknapló, 4. rész, 2. fejezet

Az első nagyon komoly mélypont 2.

Kétségek

Három, kétségekkel teli nap az ünnepi hosszú hétvége után - ennyit kellett végül várnunk a genetikai vizsgálat eredményére a Klinikától. Hosszú volt, a harmadik napon én már borzasztóan dühös voltam, és a monológot próbálgattam magamban arról, hogy hogyan képzelik ezt már. A negyedik napon reggel aztán két megbeszélés között sikerült végre telefonvégre kapnom az ottani biológusnőnket: az 5-ből 2-en nem hordozzák a Turner-t, és ezzel alkalmasak a beültetésre - két kislány. Nohát, ki hitte volna, két kislány! Hi-hi, hát lányos szülők leszünk. Kiszűrtek két Klinefelter-szindrómás kisfiút, és egy Turner-es kislányt, akik nem – de a hármas és a négyes számú kislány alkalmasak. Ez aztán a meglepetés! Annyira arra koncentráltam, hogy csak minél több fiú legyen közöttük, hogy teljesen megdöbbentem. Örömmel, már-már sírva hívtam P-t, hogy a többnapos várakozás után végre ő is megtudja a jó hírt.

Várakozás, beültetés ... számoljunk csak!

Egy hónap szünet következett tehát, egy hónapra elmentek a fagyasztóba aludni a kislányok. A Kaáli-ban azzal bocsátottak utunkra, hogy a következő ciklusom hetedik napján jelentkezzek ultrahangra, addig nincs is szükség hormoninjekcióra. Ilyenkor az történik, hogy a szervezet természetes működését próbáljuk meglovagolni, és megtalálni a beültetéshez legoptimálisabb időpontot. Ezt a bizonyos hetedik napi ultrahangot nem a saját ottani orvosom, hanem egy helyettesítő orvos végezte: húsvét következett éppen, amit plusz egy nap szabadsággal meghosszabbított az orvosom. Igen, jól látjátok, nincs szerencsém a hosszú hétvégés ünnepekkel. Így esett, hogy kiderült: bizony az intézetben sem minden doki szimpatikus nekem. (Nem részletezném, legyen elég annyi, hogy lazán eleresztett egy durva káromkodást a jelenlétemben, amikor az egyik aznap punktuált páciense telefonált, hogy rosszul van, fájdalmai vannak, és inkább visszafordulnának.)

Egyetlen tüszőt, petesejtet sem látott!

„Ohhó, várjunk csak, doktor úr, nem kettő az az egy? Én kettőről tudok.”

Ellátott a tüszők fejlődésének beindításához szükséges recepttel. Az ő irodájából az utam rögtön az intézet vezető biológusához vezetett: hányan is vannak tehát? Mi is történt a március 15-i hosszú hétvége alatt? A következő derült ki: mivel az ötödik napon még sehol sem volt a genetikai vizsgálat eredménye, ezért mindegyiküket lefagyasztották, akik eljutottak addig a fejlődésben – ez három embrió volt az ötből. Ezt a három embriót összevetve a genetikai vizsgálat eredményével, az derült ki, hogy csak az egyikük alkalmas a beültetésre. Konklúzió tehát: az egyik nem Turner-hordozó kislány megállt a fejlődésben valahol a harmadik és ötödik nap között. Hát ez van, pech – kár, hogy erről senki sem szólt, és így kellett megtudnom, megtudnunk.

IVIG infúzió

Közben a professzor úrral egyeztettük az IVIG infúzió napját is: végül 17 nappal a beültetés előttre sikerült beütemeznünk. Ez egész napos kórházi jelenlétet igényelt: fekvőbetegként felvettek a klinikára, pont úgy, mint a nőgyógyászati kisműtéteseket szokás. Hatan voltunk a kórteremben a terhespatológiai osztályon, rajtam kívül mindenki másnak kisműtétje volt. Igen, persze, természetesen, volt egy abortuszos lány is, ezen már meg sem lepődtem. Valahogy nem volt kedvem mesélni a lombikról, a Turner-ről, a vetélésekről, ezért bizony én szótlanul feküdtem végig azt a pár órát. Lefolyt az infúzió, négy kicsi üvegcse, én közben olvastam és szundikáltam. Élveztem a hirtelen jött szabadidőt. Ebédre még maradnom kellett, de utána kora délután hazaengedtek.

Beültetés

Újra szúrtam magam tehát (még jó, hogy már megtanultam kezelni a fecskendős injekciót!), és néhány nappal később a fagyasztott beültetés előtti második ultrahangot már a saját dokim végezte az intézetben – a különbséget zongorázni lehetett! Megnyugtatott, hogy a beültetésnek semmi akadálya, megkaptam a tüszőrepesztő receptjét, valamint receptet hatalmas adag progeszteronra (gél és hüvelykapszula formájában) – ezeket már a beültetés előtt öt-hat nappal el kellett kezdenem alkalmazni.

A kitűzött nap a 21. ciklusnapom volt. Délelőtt 10-kor kellett telefonálnom az intézetbe, hogy hogyan alakul a „kiolvasztás” és hány órára kell mennünk. Ismerős környezet, ismerős személyzet: csak annyi változott, hogy ezúttal P. is bejöhetett a műtőbe, hogy mikroszkópon át megnézhesse a kis „blasztocicánkat”, én az orvosi köpeny alatt meztelenre vetkőzve, szám előtt a maszkkal – P. szintén köpenyben és maszkban – vicces látvány voltunk, bár ott persze teljesen megszokott.

P. úgy döntött, nem marad bent a műtőben velem, inkább kint vár meg. A beültetés gyors volt, természetesen fájdalommentes, utána már nincs is lehetőség beszélni a dokival. Ultrahangképet adnak, melyen légbuborékban látszódik a beültetett embrió – bizonyítandó, hogy tényleg betették. Bő fél óra fekvés és pihenés után azzal az instrukcióval engedtek haza, hogy a 14. napon jelentkezzek hcg vérvételre. Aznap még ágynyugalom, másnaptól kímélő életmód. Hatalmas vigyorral a számon hagytam el az épületet, az anyósülést hátrahajtottam a kocsiban, és fekve utaztam hazaáig.

Az a bizonyos embert próbáló két hét...

És igen, két hét. Két iszonyú hosszú hét, amíg kiderül, megtapadt-e. Mindenki másként éli az életét ezalatt az idő alatt. Táblázat jár kézről kézre a Facebookon arról, melyik nap minek kell történnie elviekben, ha rendben halad a folyamat. Másik táblázat arról, hányadik napon milyen határértékek között kell lennie a hcg hormonnak. Feküdj, pihenj, ne menj sehová. Kell a mozgás, sétálj, dolgozz, tedd a dolgod, mintha azt sem tudnád, mi történik (vagy nem) éppen odabent.

Rajtad múlik, neked kell eldöntened, biztos sikerrecept nincs. Én négy napra kiírattam magam a háziorvosommal, és otthon maradtam. Az első másfél napot feküdtem, utána egyre több időt töltöttem ágyon kívül. Minden nap sétáltam: lementem a Duna-partra (nincs messze tőlünk az egyik forgalmas sétány), és ott olvastam a egy órát padon a napsütésben. Élveztem a szép tavaszi időjárást, élveztem, hogy pihenhetek, nem kell dolgoznom.

És igen, kitalálhatjátok: a 14. nap ismét munkaszüneti napra esett, május 1. Négynapos hosszú hétvége. Felhívtam előre az intézetet: április 30-án a munkaszüneti nap ellenére is van hcg vérvétel, az az egy nap eltérés nem számít, menjek nyugodtan. Rendben, még jobb is, hogy nem kell a 15. napig várnom.

Ólomlábakon járt az idő, még úgy is, hogy időközben visszamentem dolgozni. Döntést hoztam és közöltem P-vel, hogy én bizony már a 10. napon tesztelni fogok, tudni szeretném már a vérvétel előtt. Rezignált mosollyal vette tudomásul – hát jó, tedd azt, persze.

FET +10. nap, péntek. Hajnali 5.30-kor, negyedórával a szokásos telefonos ébresztő előtt ébredtem. Hát akkor hajrá, derüljön ki végre. Szó szerint tényleg remegett a kezem, annyira izgultam! Annyira szerettem volna, hogy sikerüljön. Nagy büdös negatív – ez volt a teszten. Hófehér volt. Visszabújtam még egy kicsit P. mellé az ágyba, odasúgtam a fülébe, hogy negatív. Biztos? Igen. Nem baj, hétfőig még bármi lehet. Igen, még bármi lehet, az lesz a hivatalos, ez csak egy buta pisi-teszt, ami tévedhet is.

Belül azonban én már éreztem, hogy három nap alatt nem lesz változás. Hogy már látszódnia kellett volna, ha ott lett volna. De nem volt.

Csüggedten mentem a vérvételre három nappal később, és még csüggedtebben vártam a telefont az eredménnyel pár órával utána. A dokim nem dolgozott a négynapos hosszú hétvége alatt, így egy másik orvos hívott fel:

Egy dolgot tudtam: nem adjuk fel. Nem adhatjuk fel rögtön az első kör után. Nincs az az isten, hogy én ilyen hamar feladjam. Azonban az is biztossá vált, hogy a második körnek már államilag támogatottnak kell lennie. Anyagi lehetőségeink ugyanis jelentősen lecsökkentek: vettünk egy új autót.

Folyt köv.

Monique

Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?