A Duna Művészegyüttes legújabb gyermekelőadása a szarvast üldöző két ifjú, Hunor és Magor ősi legendáját eleveníti meg a Nemzeti Táncszínházban. Az alkotók célja, hogy kapcsolatot találjanak a mai világ gyerekei és e csodás történet között. Az álomszerű, látványos előadás a barátságról, kitartásról, a férfiasságról, de leginkább önmagunk megtalálásáról szól. A Duna Művészegyüttes korábbi előadásait is jellemző táncnyelv mellett teret kívántak adni a kísérletezésnek: olyan korszerű színpadi formát kerestek, amely egyfelől tükrözi, másfelől eszközként használja fel a mai fiatalok vizuálisan pörgő világát. Facebook oldalunkon családi belépőjegyet is lehet nyerni az előadásra.
Időpont: szeptember 27, vasárnap, 10.30
Helyszín: Hagyományok Háza
Jegyár: 1700 Ft
Az AsiaCenter és Ricsi Bohóc szervezésében idén 3. alkalommal kerül megrendezésre az a különleges esemény, amelynek célja a magyar mesehagyományok ápolása és a meseolvasás fontosságának hangsúlyozása. A nap folyamán kézműves foglalkozások, koncertek (Alma Zenekar, Apacuka, stb.) Süsü és barátai mesefigura-kiállítás, zsibvásár, arcfestők, lufitekerők, varázsló iskola, kézművesek, ugrálóvárak, óriás fajátékok, élősárkány simogatás, meseolvasó-kuckók, tombola, kvíz-játék és természetesen a Sárkányt legyőző játék várja a gyerekeket.
Időpont: szeptember 27, vasárnap
Helyszín: AsiaCenter
A programokon való részvétel ingyenes.
Tolnától Baranyáig – a Dél-Dunántúl napja a szentendrei Skanzenben
Szeptember utolsó hétvégéjén hagyományosan egy-egy múzeumi tájegység válik a Skanzen programjának főszereplőjévé. Az idén a Dél-Dunántúli régió mutatkozik be Szentendrén; a skanzenesek szeretnék megismertetni a közönséget a tájegység sajátosságaival, ottani kiállításaik különlegességeivel. Lesz szüreti bemutató, mustkóstolás, színpompás viseletek, Pajtamozi, ölbeli játékok, mondókák, altatódalok, gyöngyfűzés, bojtárpróba, évszámkereső játék, mini időutazás.
Időpont: szeptember 27, vasárnap
Helyszín: Skanzen, Szentendre
Jegyárak itt.
Idén tizedik alkalommal rendezik meg a Kutatók Éjszakáját. Az Európai Unió Horizont 2020 keretprogramja által támogatott rendezvénysorozat hazánkban csaknem 70 kutatóintézet, felsőoktatási intézmény, és több száz kutató aktív részvételével valósul meg. A rendezvény célja, hogy a fiatalok is kedvet kapjanak ahhoz, hogy tudományos életpályát válasszanak, és reálisabbá tegye a kutatókról kialakult, sokszor sztereotípiákon alapuló véleményt. Bemutatkoznak a kutatók, és megismerhetjük azt a folyamatot, ahogy „az élet, a világmindenség meg minden” titkait megfejtik. A látogatók bepillanthatnak különleges, máskor nem látogatható helyszínekre, megismerhetnek érdekes embereket, akik közelebb hozzák az érdeklődőkhöz a tudomány érdekességeit, aktualitásait.
Időpont: szeptember 25, péntek
Helyszínek itt.
A programokon való részvétel ingyenes.
Mesemúzeum - Mesebeli lények: Unikornisok és sárkányok
Az unikornisok mindig is fontos szereplői voltak a mítoszoknak és meséknek a jóság, a szépség és a varázslat megtestesítői voltak. A sárkányok hatalmas erejükkel csodálatra méltóak. Engedd szabadon a fantáziádat és gyere, készítsd el a saját mesebeli lényedet. A foglalkozást Farkas Réka iparművész vezeti. Ajánlott korosztály: 5-10 éves korig, 120 perc
Időpont: Szeptember 26, szombat, 11 óra
Helyszín: Mesemúzeum
Jegyárak: gyerek: 400 Ft, felnőtt: 600 Ft
A Cifra Palota azokat a családokat várja, amelyek aktívan, kreatívan, tartalmas programokkal szeretnék eltölteni az időt. A színpadon zajló zenés, tánc- és meseelőadások, valamint az előcsarnok többi területén megrendezett zenei és kreatív foglalkozások, készségfejlesztő programok és játékok kapcsolódnak a programsorozat heti témájához és a Müpa más előadásaihoz.
Időpont: szeptember 27, 10 óra
Helyszín: MÜPA
A belépés díjtalan.
Tünde
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.