Zsuzsi főz - Tojás és spárga

Zsuzsi főz - Tojás és spárga

recept
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 15. 13:00
A spárga – más néven csirág, nyúlárnyék - magas rost-, és víz-, de alacsony kalóriatartalmú zöldség, gazdag A, B, C és E-vitaminban, folsavban, ásványi anyagban és nyomelemekben is bővelkedik. Gyógyhatásait évszázadok óta ismerik, vízhajtásra, vesekő ellen használják. Egyetlen mellékhatása, hogy a vizelet kifejezetten erős szagú lesz tőle, ennek okára azonban még nem derült fény.

Folytatva a múltkor megkezdett irányvonalat, ismét igazi tavaszi ételek következnek, melyek főszereplője a spárga és a tojás. Ez a két elem nagyon gyakran fordul elő együtt, felhasználásukkal gyors és könnyű ételeket főzhetünk egyszerűen.

A fehér spárga szívósabb, mint a zöld, ezért azt mindig meghámozom, a zöldspárga esetén azonban ez nem mindig szükséges. A sípok aljáról a fás részt le kell vágni, mert nem igazán alkalmas fogyasztásra, sőt, kesernyés is lehet (zöldségalaplébe esetleg belefőzhető). Azt szokták mondani, hogy ha eltörjük, pont a fás és a zsenge rész határán törik el. Legzsengébb része a spárgacsúcs, amit gyakran csak a főzés végén, később tesznek az ételbe, mert hamarabb puhul, mint a spárga többi része.

Az egyik legfinomabb tavaszi primőr zöldség, melynek termesztése egyre elterjedtebb hazánkban is, érdemes fogyasztani ilyenkor, mert a konzerv formában árusított spárgának gyakorlatilag semmi köze nincs a friss tavaszi spárgához.

Spárga hollandi mártással

Világszerte elterjedt és közkedvelt előétel vagy nagyon könnyű főétel, melynél a spárga ízét a tojássárgából és vajból álló mártás hozza ki. Én csak a mártás receptjét fogom közreadni, hozzá főtt vagy sült formában fogyasszuk a spárgasípokat.

Hozzávalók

  • 10 dkg vaj
  • 2 nagy tojás sárgája
  • 2 evőkanál víz
  • citromlé
  • só, frissen őrölt bors
  • zöldfűszer (petrezselyem, snidling, vagy ami tetszik, el is hagyható)

Egy kisebb edényben vizet forralok, és keresek egy keverőtálat, amelyik pont ráillik, mert ez a mártás vízfürdőn készül. A vajat megolvasztom. A forró víz alatt takarékra állítom a lángot, és keverőtálban a tojássárgákat a vízzel keverni kezdem a gőz fölött. Ha habos, az olvasztott vajat fokozatosan belekeverem, úgy, mintha majonézt készítenék. Ha esetleg közben túlforrósodna, a tálat leveszem a vízfürdőről, amíg visszahűl. A keverést addig folytatom, amíg az összes vaj belekerül és sűrűn folyós mártássá elegyedik. A végén sóval borssal, citromlével ízesítem, és hozzáadom a zöldfűszert is. A főtt/sült spárgával tálalom, igazán csak frissen jó.

Sült spárga a mártás mellé (4 főre)

Ezt a receptet egy német főzőműsorban láttam, nagyon ötletes és gyors elkészítési módja a spárgának. Általában fehér változattal készül, de szerintem vastagabb zöldspárgával is működik.

Hozzávalók

  • Személyenként 5-6 vastag fehér spárgasíp
  • sütőpapír
  • 5 dkg olvasztott vaj
  • kevés só és cukor
  • 1 deci fehérbor (elhagyható)

A sütőt 200 fokra előmelegítem. A sütőpapírból letépek egy akkora darabot, amibe az 5-6 szál spárgát be tudom csomagolni. A papírt olvasztott vajjal bekenem, ráfektetem a megtisztított zöldséget, megszórom kevés sóval és cukorral, meglocsolom 1-2 evőkanál borral. A papírt ráhajtom, az oldalaknál feltekerem, gemkapoccsal megtűzöm. Négy ilyen csomagot készítek, majd ezeket sütőlemezen 10 perc alatt megsütöm az előmelegített sütőben. A csomagokat a vendégek nyitják fel tányérjukon, és hollandi mártás kíséretében fogyasztják el a spárgát.

A csomagkészítés ezen a linken jól követhető.

Ültetett tojás spárgával

Kényszer szülte gyors vacsora volt ez nálunk a héten, de a férjemmel nagyon kedveltük. Előnye, hogy olyan hozzávalókból készül, amelyek nagyrésze mindig van otthon (legalábbis nálunk).

Hozzávalók

  • 50 dkg zöld spárga
  • fejenként 2-3 db tojás (éhségtől függően)
  • fejenként 2-3 szelet húsos bacon vagy sonka
  • 1-1,5 dl tejszín
  • 3 dkg vaj
  • 5 dkg reszelt sajt
  • só, frissen őrölt bors
  • csipet cukor

A sütőt 200 fokra előmelegítem, vízforralóban 1-1,5 liter vizet forralok. A már forró vizet lábosba öntöm, ízesítem kevés sóval és cukorral (esetleg pár csepp citromlével is), és a megtisztított spárgát 4-5 percig főzöm benne. Leszűröm, majd egy vajjal kikent, szalonna/sonkaszeletekkel kibélelt tűzálló tálba terítem. Rálocsolom a tejszín felét, sózom, borsozom, ráütöm egyenként a tojásokat, melyek sárgáját szintén picit sózom, és ráöntöm egyenletesen a maradék tejszínt. Megszórom a sajttal és addig sütöm, amíg a tojás fehérje már megszilárdul, de a sárgája még lágy. Paradicsommal és jó kenyérrel tálalom.

Spárgás lepény (Good Food recept)

Könnyű ebéd vagy vacsora, mely hamar elkészül és vegák is ehetik. Friss citromos-olajos zöldsalátát kínálok mellé.

Hozzávalók egy 22 cm átmérőjű piteformához

A tésztához

  • 15 dkg liszt
  • 9 dkg hideg vaj
  • 9 dkg finomra reszelt kemény sajt (cheddar, parmezán stb.)

A töltelékhez

  • 5 tojás
  • 175 ml tej
  • 10 dkg reszelt kemény sajt
  • 30 dkg zöld spárga tisztán mérve

A tésztához valókat összegyúrom, mintha pitetésztát készítenék, majd 20 percre fóliába csomagolva a hűtőbe teszem. A sütőt 180 fokra előmelegítem. A lehűlt tésztával kibélelem a formát, sütőpapírt teszek rá, majd babot/lencsét/rizst szórok rá, hogy ne púposodjon fel (ezt hívják vaksütésnek) és 15 percig sütöm. Ezután leveszem a sütőpapírt róla a nehezékkel együtt, és még tíz percig sütöm.

Amig a tészta sül, feltöröm és felverem a tojásokat a tejjel. A spárgaszálakat először hosszában elfelezem, majd kisebb darabokra vágom. A tojásos tejbe beleteszem a reszelt sajtot, a zöldséget, ráöntöm a tésztára és kb. fél óra alatt megsütöm a lepényt. Annyi idő kell, amíg a tojásos keverék megszilárdul. Langyosan tálalom, de hidegen is jó.

Zsuzsi főz

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.