A nők, akik hiányoznak a politikából

Vakmacska
PUBLIKÁLÁS: 2010. november 04. 18:00
"Több nőt a döntéshozatalba!" címmel civil kezdeményezés indult arra, hogy több más országhoz hasonlóan Magyarországon is legyen olyan szabályozás, amely előírt kvótával támogatná a nők nagyobb arányú politikai szerepvállalását. A benyújtó vagyis kezdeményező 27 magánszemély, a hátteret pedig a Nők a Pályán Egyesület (NAP) biztosítja. Rajnai Gittával készült az interjú, aki maga is gyerekes (ikres!) anya, és a kezdeményezés egyik motorja. A témáért és az interjúalanyért Cozumelt illeti köszönet – bár tudom, azóta máshol is megjelent az információ.

Ahol csak a tudásnak kellene számítania, ott nem szerencsés valakit előnyben részesíteni neme, anyagi helyzete, faji vagy vallási hovatartozása vagy bármi más miatt, ami a tudásához nem kapcsolódik. Hogyan lehet mégis helyesen kommunikálni, miért lenne szükség pont ezen a területen pozitív diszkriminációra?

A demokrácia egyik alapelve az esélyegyenlőség. Pozitív diszkriminációra pedig ott van szükség és addig, ahol és amíg diszkrimináció van! A kvótáknak az esélyek egyenlőségének a visszaállítása a célja azokban az esetekben, ahol papíron esélyegyenlőség van, de a gyakorlatban mégis diszkriminációt tapasztalunk. Ha az eredményt tekintve mégis tartósan alacsony a társadalom felének a képviseleti aránya, akkor az azt mutatja, hogy hiába a jogegyenlőség, az esélyegyenlőség nem valódi.

A politikában vagy súlytalan, vagy – elnézést a sarkos fogalmazásért – nem épp népszerűségi listák csúcsait ostromló női politikusok vannak, akikről leginkább az erőszakos nyomulás, a kéretlen kioktatás, sőt, sajnos az elégtelen tárgyi tudás is eszünkbe jut. Lehet, hogy ők otthon vagy a nyilvánosságtól elzárt tereken nem ilyenek, de a választott szerepükben igen. Tényleg nem lehet más mentalitással ma érvényesülni e terepen, és ez is oka lehet, miért nem választják a nők a politikai érvényesülést hazánkban?

Igen, ez is a minta hiányának a következménye.

Ezt a jelenséget az ún. kritikus tömeg elve magyarázza. Szociológusok és pszichológusok szerint addig, amíg egy bizonyos terepen, jelen esetben a politikai magatartáskultúra területén egy bizonyos viselkedés forma képviselete nem éri el a 25-30 százalékot, addig a kisebbség a többségi mintákhoz igazodik, sőt, gyakran azt túlteljesítve bizonyítja a közegben való rátermettségét. A rendszerváltás óta a parlamentben 8-11 százalék közt mozog a női képviseleti arány, ami ugye igen messze van a kívánatos 25-30 százaléktól, amely már teret engedne a női tulajdonságok, magatartásminták kibontakozásának. Jelenleg épp 9 százalékon áll, amellyel Európában az utolsó előtti helyen állunk. Vagyis a jelenség nem véletlen. Amíg ennyire kevés nő van a döntéshozatalban, addig a nők férfiasabbak, harciasabbak kell, hogy legyenek a férfiaknál, hogy eljussanak bizonyos szintekig, illetve, hogy megtartsák a pozícióikat.

Egyáltalán, milyen előnyünk származna egy parlamenti női kvótából? Ostoba, törtető és korrupt nők éppúgy léteznek, mint ostoba, törtető, korrupt férfiak. A női kvóta lehetne eszköz mindkét csoport eredményesebb távoltartására közügyeinktől?

A női kvóta bevezetése alapvető esélyegyenlőségi kérdés. Ezen túlmenően a nők magasabb arányú képviselete egy új politikai magatartáskultúrának ágyazhatna meg. A klasszikus női tulajdonságok megjelenésével, amilyen a szociális érzékenység, szolidaritás, empátia, stb. a politika más arculatot, megítélést kaphatna és hatékonyabbá válhatna.

A férfiak és nők közös egyenrangú döntéshozatala, a koedukált részvétel, a nők joga ahhoz, hogy a saját ügyeikben ők is dönthessenek szintén egy élhetőbb Magyarországhoz járulna hozzá. Vizsgálatok bizonyítják, hogy ahol egy parlamentben több női képviselő van, ott csökken a korrupció, fejlődik az ország, több érdemi kérdést tárgyal a parlament. Jót tesz a demokráciának, ha a nemek arányát tekintve egészséges összetétele van egy ország parlamentjének.

Hogyan lehet elkerülni a „díszcigányok” (elnézést, a fogalmat más ültette a közbeszédbe) után a „dísznők” megjelenését is azokon a területeken, ahol mégiscsak megjelenne kötelező minimumot vagy arányt előíró szabályozás? Hogyan lehet elkerülni, hogy ne a leglényegtelenebb vagy legkevesebb sikert ígérő területekre kerüljenek a nők, hasonlóan az álláspiachoz, ahol az alacsony bérek és alacsony presztízs érdekes módon szinte mindig a szakma elnőiesedéséhez vezetnek?

Egy 50-50 százalékot előíró, nemsemleges kvóta esetében miért nem a „díszférfiak” megjelenésétől félünk? Jelenleg hazánkban a lakosság 55 százaléka nő. A diplomások több mint fele nő, - ami igaz a hagyományosan politikusokat adó diplomákra is, mint amilyen a jogi, közgazdászi vagy az orvosi.

A nők 7 százaléka nyilatkozik úgy, hogy szívesen foglalkozna politikával, vagy lenne politikus. Ez 200 000 nőt jelent. A parlamentben a képviselői helyek száma jelenleg 386. A számokat látva joggal remélhetjük, hogy akad az országban 120-130 rátermett, ambiciózus, politikai pályára alkalmas nő, amely elég lenne a kritikus 25-30 százalékhoz. A jelen népszavazási kérelem tárgya a parlamenti képviselői helyekre vonatkozik, ezért ennek bevezetésével nem a másodvonalba kerülnének a nők, hanem képviselői mandátumot kaphatnának.

Miért hallgat a média, miért nem ismertek a külföldi példák? Talán ott is túlsúlyban vannak a férfiak, és a nőket a lila női magazinok témái közé zavarnák? Miért nem reklámozzuk a valóban sikeres, okos nőket, mivel foglalkoznak vagy hogyan értek el oda, ahol vannak – pl. Fenyő Márta, Király Júlia, vagy Petschnig Mária Zita? Még a művészet terén kap némi publicitást a sikeres életpályát futó nő (pl. Mészáros Márta, Eszenyi Enikő), de a közélet-tudomány már kevésbé tartja számon a sikeres nőket.

Ez egy komolyabb médiaelemzést igénylő kérdés. Sokan próbálták már megfejteni, hogy az embereknek erre van-e szükségük, vagy azért fogyasztják ezt, mert ezt kapják. Reméljük a jövőben a kezdeményezésünk kapcsán is több szó esik erről a közéletben. Petsching Mária Zita mindazonáltal a népszavazási kérelem benyújtóinak egyike, Mészáros Mártát és Eszenyi Enikőt pedig a 2007-es törvényjavaslat támogatói közt találhatjuk.

Van-e olyan társadalmi berendezkedés, kultúra, ahol egy ilyen kezdeményezés eredendően kudarcra ítélt (nem olyasmire gondolok, mint a tálibok, hanem ahol „látszólag” lehetne sikert elérni). Magyarországon mik lennének a hátráltató tényezők?

Néhány iszlám állam is előttünk jár e tekintetben, tehát mindig mindenhol van remény, és nem szabad feladni! Magyarországon a főbb hátráltató tényezők közt lehet egyrészt a társadalmi közöny, másrészt, hogy megosztva a közvéleményt esetleg pártpolitikai csatározások martalékává válik az ügy.

Végezetül, ha a jó tündér holnaptól női kvótát varázsolna a mai politikai közéletbe, vállalnál-e politikusi szerepkört? Van olyan ismerősöm (férfi!), ahol a család kézzel-lábbal tiltakozott már a gondolat ellen is, de magamat sem tudom egyelőre efféle szerepben elképzelni.

Természetesen igen. Amennyiben a kvóta már érvényben lenne, és így biztosítva látnám, hogy nem egyedüli nőként kell megállnom a helyem egy elférfiasodott terepen. A nőket arra bátorítanám, hogy higgyenek magukban és abban, hogy ők maguk is tehetnek egy élhetőbb országért, éppúgy ahogy a szűkebb környezetükben, a családban, nap, mint nap teszik. Biztatnám őket, hogy, természetesen a férfiakkal karöltve, de ezt a fajta aktivitást, gondoskodást, érzékenységet, bölcsességet, amely jellemző ránk, bontakoztassuk ki egy szélesebb körű társadalmi felelősségvállalás szintjén is, éljünk a lehetőséggel.

********************************************************************************

Női kvóták a világban és a helyzet Magyarországon

Ha közelebbről megvizsgáljuk a világban használt női kvótákat, akkor láthatjuk, hogy nagyon sok kvóta típus létezik. Formáját tekintve három fő kvóta típussal találkozhatunk, az alkotmányos kvóta, a törvényszintű kvóta illetve a különböző pártok által használt önkéntes kvóták, illetve ezek kombinációi. Mivel a döntéshozatal összetett folyamat, a kvóták természetesen nemcsak a parlamenti jelenlétre és a választási jelöltállító listákra vonatkozhatnak. Tartalmazhatnak előírást a politika egyéb szintjein történő megjelenésre is. Egy testület vagy bizottság tagjainak nemi megoszlására, helyi képviseletek vagy a kormány női tagjainak létszámára is, a jelöltállítás gyakorlatára és a végeredményre egyaránt. Ez összefüggésben van az adott ország választási rendszerével is. Ahol például a parlamenti képviselők közt csak egyéni jelölteket találunk, nincsenek listáról bejutott képviselők, ott értelemszerűen nem lehet kvótát előírni a parlamenti mandátumokra. Különbség lehet a különböző kvótaformák közt természetesen az előírt százalékot tekintve is.

Az úgynevezett „jelöltállítási duplakvóták” pedig nemcsak egy bizonyos százalékot írnak elő a nők számára, hanem a lista sorrendiségének előírásával biztosítják azt is, hogy a női jelöltek ne kerülhessenek a listák végére, ahol alacsony az esély a parlamentbe jutásra.

A kvótákig vezető út is összetett, de szinte mindenhol valamilyen nyomásra vezették be a női kvótát, a férfi uralta politikai elit mindenhol ellenérdekelt a hatalom megosztásában. Volt, ahol belső politikai nyomásra, ez általában a pártkvótákra jellemző, de a legtöbb helyen civil kezdeményezésre, női szervezetek valamilyen összefogásának következtében. A legendásan magas arányú női képviselettel rendelkező Svédországban például civil női összefogás eredménye volt. Azzal fenyegették meg a pártokat, hogy rá fogják venni a szavazókat, hogy a nemi alapú diszkriminációban „bűnösnek” talált pártok által delegált jelöltek neveit húzzák ki a listáról, és helyettük írják be a saját családtagjaik, vagy akár házi kedvenceik nevét.

Dániában a 70-es években a legtöbb párt kvótát vezetett be, majd az arányok helyrebillenése után a legutolsót is eltörölték 1994-ben. Ma, bő másfél évtizeddel később, Dániában 38 százalék a nők parlamenti képviseleti aránya.

Itthon jelenleg két pártnak van kvótája a listás helyekre. Az MSZP-nek egy 20 százalékos női arányt megcélzó, amely nem tartalmaz sorrendiséget. Vagyis a nők sajnos rendre a lista végén találják magukat a kevésbé befutó helyeken, ebből volt is idén belső botrány. A másik az LMP-é, amely előírja, hogy a listán minden harmadik helyen női jelöltet kell állítani.

Magyarországon 2007-ben két törvényszintű kvótajavaslatot tárgyalt a parlament. Az egyik a parlamenti képviselői listás helyekre vonatkozó 50-50 százalékos cipzárelvű kvótára vonatkozott, a másik arra, hogy a mindenkori kormány összetételében a miniszterek közt mindkét nem legalább egyharmad arányban képviseltesse magát. Mindkét törvényjavaslat, bár igen nagy tartózkodás mellett, de elbukott.

A kezdeményezésről

Mivel a magyar politika, a magyar parlament 20 éve nem oldotta meg ezt a feladatot, ezért úgy döntött 27 magánszemély, hogy népszavazási kérelmet nyújt be az Országos Választási Bizottságnak (OVB), a parlamenti listás helyekre vonatkozó 50-50 százalékos nemsemleges, férfi-női, cipzárelvű kvótára vonatkozóan, melyhez a hátteret a Nők a Pályán Egyesület biztosítja. Az Alkotmánybíróság a kérelmet elbírálta, így ha a szükséges kétszázezer hiteles aláírás összegyűlik 2010. november 14 és 2011. január vége közt, akkor Magyarországon ügydöntő népszavazást fognak kiírni az ügyben.

A 27 magánszemély által most benyújtott népszavazási kérelemben a listákra 50-50 százalékos, váltakozó sorrendű férfi és női, ú. n. cipzárelvű kvótát indítványoztunk, amely a listás helyek esetében nagyjából a társadalmi férfi-női aránnyal számol. Végeredményben pedig, a magyar választási rendszert figyelembe véve, 25-30 százalék női mandátumot biztosítana. A népszavazási kérelem benyújtói 27 magánszemély, sikeres nők. Listájuk megtalálható itt.

Egy kis történelem: bő 100 éve járhatnak egyetemekre a nők és (Magyarországon) csak 1945 óta rendelkeznek teljes körű választói joggal. A munkaerőpiac, mivel bizonyos területeken szüksége volt rá, viszonylag gyorsan befogadta a nőket, és bár vannak mai is egyenlőtlenségek, mégis elmondható, hogy középvezetői szintig nagyjából kiegyenlítettek a viszonyok. Azonban a közéleti és a politikai hierarchia csúcsát, amilyen többek közt a parlamenti képviselet és a kormányban való részvétel, nem sikerült még ennek a folyamatnak elérnie. Politikai ambicionáltság tekintetében a nők és a férfiak közt nincs számottevő különbség. Mindkét nemnél 7,5 százalék körüli. (ezzel együtt a magyar kormányban jelenleg nincs nő, és a parlamenti képviselői arányt tekintve még pár iszlám ország is megelőz bennünket – a szerk.)


Vakmacska

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.