Magyarországon több mint 600 ezren küzdenek vizelettartási problémával, vagy más néven inkontinenciával. Ez megközelíti a magyar cukorbetegek vagy szénanáthások arányát, erről a témáról mégis sokkal kevesebbet beszélünk.
Ráadásul az esetek közel 47%-ban az inkontinencia mögött komoly betegségek állnak. Az érintettek számára ezért életbe vágó, hogy kezelő orvosuk utánajárjon, mi okozza az inkontinencia tüneteit.
Amennyiben az inkontinenciát időben észreveszik, úgy sor kerülhet a mögötte rejlő súlyos betegség feltérképezésére is, így az inkontinencia fontos szentinel állapot lehet. Az alábbi diagramm szemlélteti, hogy, mely esetekben fordul elő főként az inkontinencia.
Az inkontinencia akaratlan vizelet- vagy székletürítéssel járó, megfelelő kezelés nélkül általában tartós és folyamatosan romló állapot. Világszerte hozzávetőleg 400 millió embert, Magyarországon pedig 600 ezer honfitársunkat érintheti. A szám nagyságrendileg a magyar cukorbetegek vagy szénanáthások arányával tart lépést. Inkontinenciában nagyobb részt (kb. 80%) a hölgyek szenvednek, részben a várandósság okozta élettani jelenségekhez köthetően, részben pedig 45 éves kor felett alakulhatnak ki ilyen tünetek. Jellegzetes, hogy erről a népbetegségről - hibás egészség kulturális beidegződések miatt – alig esik szó, noha nagyjából minden harmadik kismama hosszabb-rövidebb ideig, biztosan találkozik ezzel a problémával.
A bél- vagy hólyagbetegségekkel járó tünetek a mai napig tabu tárgyát képezik az érintett betegek számára is, így aztán az eleve elhallgatott, leplezett problémára nagyon gyakran csak nagy sokára derül fény, sok a megkésett diagnózis és az elszalasztott rehabilitációs lehetőség. Felmérések szerint az érintettek alig fele mer erről a problémáról orvosának vagy a szakápolójának egyáltalán beszámolni, és ők sem időben teszik meg ezt.
Az érintettek túlnyomó többsége ellátatlan. Ennek csak részben oka a tabu jelenség miatti kommunikáció hiány – a beteg szégyenében magától nem mondja, az orvos tapintatból nem kérdez rá. A dolog másik összetevője, maga az elemi egészséginformáció hiánya – az érintettek egyszerűen nem tudják, hogy létezik innen visszaút, van tartós megoldás a panaszaira.
Fontos, hogy ne törődjenek bele a legkisebb vizeletszivárgásba se, mielőbb kérjenek orvosi segítséget a problémáikra! Nemcsak a stigmatizáció megelőzéséről van szó, hanem arról is, hogy a még a legbanálisabbnak látszó inkontinencia tünet is lehet komoly háttérbetegségek első jele, amiket szintén ki lehet, és ki kell védeni!
Átmeneti vizelet inkontinenciát akár az étkezési szokások vagy bizonyos gyógyszerek is előidézhetnek, a tartós vizelettartási nehézség hátterében azonban legtöbbször szervi eltérések állnak.
o Prosztatagyulladás (prostatitis). Férfiakban a hólyag alatt a húgycsövet körkörösen körülvevő, szelídgesztenyéhez hasonló alakú mirigy - a prosztata - gyulladása időnként vizelettartási nehézséget okoz. A gyulladás eredményeként a prosztata megduzzad és beszűkíti a húgycsövet, ezáltal vizeletelfolyási nehézséget eredményez, melynek következtében gyakori és fokozott vizelési inger jelentkezhet.
o A prosztata megnagyobbodása. Idősebb férfiakban vizelet inkontinencia a prosztata megnagyobbodásának (benignus prosztata hiperplázia - BPH) talaján is kialakulhat. A húgycsövet körbefogó mirigy megduzzadása szűkíti a húgycsövet, ami túlfolyásos vagy késztetéses inkontinenciát okozhat.
o Prosztatarák. Férfiakban stressz vagy késztetéses inkontinencia prosztatarák miatt is kialakulhat.
o Cukorbetegség esetén az inkontinencia a nem megfelelően kezelt-, vagy régóta fennálló cukorbetegség szövődményeire utalhat.
o Neurológiai betegségek. Sclerosis multiplex, Parkinson-kór, stroke, agydaganat vagy különböző gerincvelői rendellenességek mind zavarhatják a hólyag működésének idegrendszeri szabályozását, ami szinténvizelet inkontinenciát okozhat.
o Visszatérő húgyúti infekciók, krónikus hólyaggyulladás (interstitialis cystitis). Nők körében gyakoribb, a hólyag falának krónikus gyulladásával járó betegség. Bizonyos esetekben vizelet inkontinenciát eredményezhet, illetve fájdalmas és gyakori vizelési inger alakulhat ki. Oka nem teljesen tisztázott, nőkben gyakoribb.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.