Fájdalmas, vörös foltokat okozhat, ha a citrusfélék leve a bőrre kerül, majd napsugárzás éri.
Jó tudni ezt mindenkinek, aki a kánikula elől a medencébe menekül, és hűsítő koktélokkal próbálja átvészelni a következő napok forró időjárását.
A Journal of Community Hospital Internal Medicine Perpectives magazin korábbi számában jelent meg az a közlemény, amely egy 24 éves ápolónő esetét mutatja be. A hölgy két nap után fordult orvoshoz, egyre rosszabbodó tüneteivel. A kézfején és alkarján kezdetben duzzanat, ödéma jelentkezett, majd vörös, fájdalmas, szabálytalan alakú foltok alakultak ki. A vizsgálat közben a beteg elmondta, hogy a tünetek jelentkezése előtt lime pitét sütött, amelyhez több gyümölcsöt is kézzel facsart a tésztába. Ezt követően gyalog indult útnak szép, napsütéses időben. Panaszai a napfény hatására, néhány órával később kezdődtek.
Szintén a citrusfélék okoztak kellemetlen tüneteket annál a 23 éves nőnél, aki a strandon mojito koktélokat készített, majd három nappal később fájdalmas, vörös foltokkal a testén kért orvosi segítséget. A New England Journal of Medicine hasábjain korábban közölt cikkből kiderül, hogy tüneteit a koktél készítéséhez használt lime okozta.
Dr. Garaczi Edina allergológus-bőrgyógyász, a Budai Allergiaközpont orvosa elmondta, hogy a tünetek megjelenéséért egy fényérzékenységet okozó anyag, a furokumarin a felelős. Ha ez az anyag a bőrre jut, a napfény hatását felerősíti és leégéshez hasonló tüneteket okoz: a bőr kipirosodik, viszket, fájdalmas hólyagok jelennek meg rajta. A súlyosabb tünetek általában a növénnyel történt érintkezést követő 24 órában alakulnak ki, majd az ezt követő 2-3 napban rendszerint tovább fokozódnak.
A felsoroltak mellett több, a kiskertekben előforduló növény is okozhat hasonló tüneteket: a leggyakrabban a petrezselyem, a zeller és egyéb gyomnövények által kiváltott panaszok miatt fordulnak orvoshoz.
„A betegek a legtöbbször nem tudják, hogy mi okozza a panaszaikat, ezért lényeges, hogy részletesen átbeszéljük a körülményeket. Fontos, hogy a tüneteket okozó növényeket, zöldségeket a későbbiekben is kerüljék és direkt napfényen már a kora tavaszi napsütésben se kertészkedjenek.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.