Hogyan okozhat kárt a mammográfia?

mellrák
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 24. 12:11
Problémát okozhat a mellek vizsgálata? Egy új tanulmány szerint csupán 5-ből 1, mammográfiával azonosított kisebb rákos megbetegedésből lesz nagyobb, életveszélyes tumor. Ugyanakkor a gyakori mammográfiás vizsgálat ártalmas lehet.

Problémát okozhat a mellek vizsgálata? Egy új tanulmány szerint csupán 5-ből 1, mammográfiával azonosított kisebb rákos megbetegedésből lesz nagyobb, életveszélyes tumor. Ugyanakkor a gyakori mammográfiás vizsgálat ártalmas lehet.

Mindössze 5-ből 1, mammográfiával kimutatott rákos megbetegedésből lesz életet veszélyeztető daganat, állítja egy új tanulmány, amely azt sugallja: ellenben ha valaki sűrűn jár mammográfiára, az jelentős kárt okozhat.

A mammográfiát igen hatékonynak tartják a kisebb tumorok azonosításában, s ezen tumorok többsége sosem alakul át életveszélyes daganattá. Nem kis gondot okoz, hogy maguk az orvosok sem tudják igazán megmondani, mely kisméretű tumorokból lesz baj, s melyekből nem. Ezért aztán mindegyiket, amelyikre fény derült, kezelni kezdik, akkor is, ha nem lenne szükséges. Az eredmény: egyes nők jobban szenvednek a diagnózistól és a kezeléstől, mint magától a ráktól.

Az új tanulmányt H. Gilbert Welch orvos vezette, a libanoni Dartmouth Intézet Közösségi és Családi Egészség osztályának professzora, aki karrierje nagyrészében a „túldiagnosztizálást” tanulmányozta. Olyan betegségek diagnózisait, melyek valójában sosem teszik beteggé az embert. Ezek tulajdonképpen a szűrések „mellékhatásai”, noha természetesen nagyon zavaróak a betegek számára.

De mit is jelent a túldiagnosztizálás, s mit kell megérteniük a pácienseknek, mielőtt kézhez kapják a mammográfiai tesztek eredményeit?

„minden daganat fejlődni kezd”, úgy vélik: várhatóan ez is nagyobbá válikmell, vizsgálat, rák

„Csakhogy nem minden tumor ilyen. Gondoljunk csak bele, hogy a rákok is különbözőek, akár az állatfajok – magyarázta Welch. – A mammográfiára tekintsünk most úgy, mint egy kerítésre. A cél bekeríteni az állatokat, hogy megakadályozzuk a szökésüket. Mondjuk, a madarak a leggyorsabban növekvő rákfajták. Azok, amelyek már szétterjedtek, mielőtt kimutatták őket. A szűrés nem segít az esetükben. Aztán ott vannak a nyulak. Megfoghatjuk őket, ha elég hozzá a kerítés. Ez az a helyzet, amikor a szűrés a legjobb hatást fejtheti ki, egy sokkal lassabban fejlődő rák esetében. S végül vegyük példának a teknősöket. Olyan rákok ezek, amelyek sehová sem jutnak. Nincs szükség kerítésre. Szerencsétlen véletlen, hogy a szűrés igen jó a teknősök megfogásában, s ez vezet a túldiagnosztizáláshoz és túlkezelésekhez” – szögezte le a szakember.

A túldiagnosztizálást és túlkezelést illetően komoly gondot jelent, hogy mindez nemcsak sok pénzt emészthet fel, hanem felesleges szorongást, félelmet kelt a páciensben. Rettegésben telnek a napjai, miközben tulajdonképpen nem is beteg. A mellrák kezelésének ráadásul jelentős mellékhatásai vannak – fejtette ki Joann Elmore orvos, a Seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ professzora és kutatója, aki szintén szakértő a témában.

A páciensekben a kockázatot kell tudatosítani. A nők egyébként is hajlamosak túlságosan félni a mellráktól, sokan hiszik talán feleslegesen, hogy nagyobb rizikónak vannak kitéve, mint mások – mondta Joann Elmore, hozzátéve, hogy nem kevesen azt gondolják, a mammográfia menti meg az életüket. „Ugyanakkor mára a rák kezelése is csodás fejlődésen ment keresztül, attól függetlenül, hogy melyik stádiumban diagnosztizálják a beteget” – mondta a szakember.

rak

Tény és való, hogy a hamis „pozitív” eredmény leírhatatlan szorongást okoz. S ha a mammográfiai szűrés talál valamit, valójában honnan lehet tudni, kialakul-e a rák belőle? Gilbert Welch szerint a tumor mérete és minősége adhat némi támpontot, de 100 százalékban nem tudják megmondani, ez máig egy talány.

S a legtöbb esetben, ha ez a szituáció áll fenn, a beteget kezelni kezdik. Vannak azonban orvosok, akik a páciensre bízzák a döntést: várjanak-e figyelmesen, követve állapotukat – ez különösen az in situ ductalis carcinoma esetén jellemző – olyan mellrákfajta ez, melyben a kóros sejtek csak a tejcsatornák belső hámját érintik.

A szűrés, azaz a mammográfia természetesen ésszerű dolog, de az emberek nem számítanak a fent leírt, másodlagos problémára vele kapcsolatban – azaz arra, hogy keresni kezdenek valamit, amely sosem betegíti majd meg őket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.