Nem okoz súlyosabb betegséget a brit koronavírus-variáns?

Nem okoz súlyosabb betegséget a brit koronavírus-variáns?

járvány
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 19. 09:08
Igaz, hogy az egyik leginkább fertőző koronavírus-változat, ám szakértők szerint nem vált ki annyira súlyos megbetegedést és nem okoz halált a britként emlegetett variáns.

Meglehetősen fertőző, mégsem annyira halálos

Igaz, hogy az egyik leginkább fertőző koronavírus-változat, ám szakértők szerint nem vált ki annyira súlyos megbetegedést és nem okoz halált a britként emlegetett variáns.

Hónapokkal azután, hogy 2020 szeptemberében Kínában észlelték az első koronavírus-eseteket, a kutatók felfedezték a Covid-19 új változatát is - Anglia délkeleti részén. Ez a vírus lényegesen fertőzőbbnek bizonyult, mint a kezdeti – a SARS-CoV-2 – törzs, s a 2020-as év végére a B.1.1.7 nevű új változat magas halálozási rátát eredményezett. Egy új tanulmány ugyanakkor azt sugallja: azoknak az embereknek, akiket ez a variáns fertőzött meg, kevésbé súlyos a koronavírus-betegségük és kisebb eséllyel halnak bele.

A brit variánsként emlegetett vírus tehát fertőzőbb, de kevésbé súlyos. A The Lancet Infectious Diseases szakfolyóiratban közzétett tanulmány rámutat, hogy akik elkapták a koronavírus e változatát, nem tapasztaltak súlyosabb tüneteket, s nem is volt magasabb esetükben a halál kockázata.

Fotó: 123rf.com

A tanulmányhoz a kutatók azon időszak adatait elemezték, amikor a brit variánst először azonosították az Egyesült Királyságban. Összesen 341 pácienstől gyűjtöttek be mintákat a University College London Hospital és a North Middlesex University Hospital kórházakban, 2020 november 9-e és december 20-a között. Ezen alanyok 58 százalékának volt pozitív a B.1.1.7-variáns tesztje, 42 százalékukat egy másik Covid-19 törzs fertőzte meg.

Alapos analízist követően a kutatók arra jutottak, hogy az Egyesült Királyság variánsaival fertőzött betegek szervezetében nagyobb mennyiségben volt jelen a vírus, tehát jelentősebb volt a „vírusterhelés”. Ugyanakkor, nem találtak összefüggést a brit koronavírus variáns és a betegségek súlyossága között, de ezen pácienseknek nagyobb valószínűséggel kellett oxigén. A tanulmány eredményei alapján azonban a brit variáns nem okozott súlyosabb megbetegedést és halált – számolt be Eleni Nastouli, a University College London Hospitals NHS Foundation Trust munkatársa.

A koronavírus brit variánsát egyébként először 2020. december 14-én fedezték fel Angliában. Megjelenését követően a tudósok megállapították, hogy ez a változat meglehetősen fertőző.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.