Aggasztó felfedezést tettek a kutatók – Egy új tanulmány rámutatott, hogy bár a koronavírus nem fertőzi meg az agyat, az agykárosodás enélkül is kialakulhat.
Noha a koronavírus nem fertőzi meg az agyat, ettől még jelentős kárt okoz ezen a területen – világított rá egy új tanulmány, melyet a Brain szakfolyóirat közölt.A Covid-19 járvány világszintű kitörése óta egy év telt el, de a kutatók még mindig nem tudják biztosan, mennyi kárt okoz a vírus a szervezetben, milyen következményekkel jár az egészségünkre nézve rövid- és hosszútávon.
Az új tanulmány szerint a koronavírus az agysejteket nem fertőzi meg. Ám ennek ellenére jelentős neurológiai károsodást válthat ki. A Columbia Egyetem Vagelos Orvos- és Sebészkollégiumának neuropatológusai, neurológusai és neuroradiológusai azután jutottak erre a következtetésre, hogy több tucat koronavírusban elhunyt beteg állapotát elemezték.
Noha komoly vita folyik arról, megfertőzi-e az agyat a vírus, a több mint 40 Covid-19 beteg agysejtjeiben nem találtak semmilyen erre utaló jelet. A szakemberek szerint ez megmagyarázhatja, miért tapasztalható zavartság, delírium és egyéb, súlyos neurológiai hatás a súlyos koronavírusos betegeknél, illetve mi az oka annak, hogy az enyhébb lefolyású betegségben szenvedők „ködös agyról” számolnak be és a jelenség hetekig, sőt hónapokig eltarthat.
Az új tanulmány jelenleg a legnagyobb és legrészletesebb Covid-19 agyboncolásos jelentés, amelyet nyilvánosságra hoztak, s arra utal, hogy a pácienseknél gyakran tapasztalt neurológiai változások gyulladásból erednek, melyet a vírus vált ki a szervezet más részein, vagy az agy vérereiben.
A vizsgálat során a kutatók 41 koronavírus-beteg agyát vizsgálták meg – nagyrészük spanyol etnikumú volt, átlagos életkoruk 38 és 97 év közötti. A betegek nagyjából felét kellett intubálni, s mindannyiuknál kialakult tüdőkárosodás a fertőzés miatt. A páciensek egy része nem sokkal azután meghalt, hogy a sürgősségire került, mások hónapokig voltak kórházban. Kiterjedt klinikai és laboratóriumi vizsgálatot hajtottak végre rajtuk, az agyi MRI és a CT is közéjük tartozott.
Az agy ideg- illetve glia sejtjeiben a kutatók többféle módszert is alkalmaztak bármilyen vírus azonosítására, de nem találtak bizonyítékot arra, hogy a koronavírus megjelent volna a betegek agysejtjeiben. Azt azonban megállapították, hogy az agyat borító erekben vagy a lágy agyhártyákban jelen lehetett.
Annak ellenére, hogy a koronavírus jeleit nem találták meg az agyban, a kutatók minden betegnél jelentős agyi patológia jeleit tapasztalták. Számos olyan területet észleltek, ahol a károsodás oxigénhiány miatt lépett fel; a pácienseknek súlyos tüdőbetegségük volt, vagyis, az agy hipoxiás károsodása nem volt meglepő az esetükben.
Ezek egy része nagy károsodott terület volt, amelyet szélütés váltott ki, a legtöbb azonban nagyon kicsi és csupán mikroszkóppal mutatható ki. A kutatók más jellemzők alapján úgy vélik, hogy ezeket a kisméretű, hipoxiás károsodásos területeket vérrögök okozták, amelyek átmenetileg leállították az oxigénellátást ezen a területen – ez a koronavírusos betegeknél gyakori.A szakemberek nagyszámú aktivált mikrogliát is találtak a betegek többségénél - ezek az agyban elhelyezkedő specifikus immunsejtek, melyek a kórokozók által aktiválhatók.
A kutatók valójában mikroglia csoportokra bukkantak, amelyek megtámadják az idegsejteket. A folyamat neuronophagia néven ismert. S bár az agyban nem találtak vírust, lehetségesnek tartják, hogy a mikrogliát a koronavírus-fertőzéssel társuló gyulladásos citokinek, például az interleukin-6 aktiválhatja.
Emellett a hipoxia kiválthatja az idegsejtek felszínén az „egyél meg” jeleket, így a hipoxiás idegsejtek kiszolgáltatottabbá válnak az aktivált mikrogliával szemben. A Covid-19 tehát anélkül okoz agykárosodást, hogy közvetlenül megfertőzné az agyi sejteket.
Érdemes tudni, hogy az aktivált mikroglia legnagyobb részben az alsó agytörzsben található meg, amely szabályozza a szív- és légzés ritmusát, a tudatszintet, valamint a hippokampuszt is – utóbbi a memória és a hangulat alakításában vesz részt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.