Nem érhető el az úgynevezett nyájimmunitás, amíg a gyermekeket is be nem oltjuk – vélekedik az Egyesült Államokban jól ismert Anthony Fauci orvos a vakcina fontossága kapcsán.
A gyermekek beoltása sem várhat túl sokáig – így vélekedik Anthony Fauci orvos, aki szerint az Egyesült Államokban nem érhetik el a nyájimmunitást, amíg a kicsik is meg nem kapták a koronavírus elleni vakcinát.
„Nem tudjuk pontosan, melyik az a varázslatos pont, amikor elérjük a nyájimmunitást, de azzal tisztában vagyunk, hogy ha a lakosság többségét beoltjuk, jó állapotban leszünk” – mondta a szakember az amerikai szenátus egészségügyi bizottságának meghallgatásán. Hozzátette, a gyermekeket mindenképp be kell vonni az oltásokba.
Anthony Fauci, aki az Országos Allergia- és Fertőző Betegségek Intézetének igazgatója, azt is elmondta: becslései szerint a lakosság 70-85 százalékának szükséges a vakcina beadása az állomány- immunitás eléréséhez.Az állomány vagy ún. nyájimmunitás akkor következik be, amikor a lakosság nagy része immunizálódik egy vírussal szemben - oltás vagy fertőzés útján.
Az orvos meghallgatása keretében azt is kiemelte, hogy Amerikában a középiskolás diákokat ősszel, a fiatalabb gyerekeket pedig 2022 elején kezdhetik el oltani.Az Egyesült Államokban a Pfizer-féle vakcinát 16 éveseknek vagy annál idősebbeknek, a Moderna és Johnson & Johnson oltást pedig 18 esztendőseknek vagy annál idősebbeknek adhatják be.
A vakcina-gyártók a serdülőkön és fiatalabb gyermekeken is elkezdték már a klinikai vizsgálatokat, ám hónapokba telik, mire az eredmények ismertté válnak.
Anthony Fauci nem titkolta: aggódik a koronavírus-járvány esetleges negyedik hulláma miatt, annak ellenére, hogy megnőtt az oltások száma, mivel sokan hajlamosak lazábban venni a szabályokat, ha már védetté nyilvánítja őket a vakcina.A koronavírusos esetek száma Amerikában és számos európai országban is megugrott 2021 tavaszán.
„Európa általában 3-4 héttel előz meg minket a kitörés dinamikáját illetően" – fogalmazott Fauci. – "Egy időre visszaszorult a járvány, majd ismét jött a nagy ugrás.”
A vakcina beadását követő maszkviseléssel kapcsolatban a szakember felhívta a figyelmet arra, hogy az oltott emberek átterjeszthetik a vírust másokra, sőt újra meg is fertőződhetnek. Nem szabad ugyanis megfeledkezni a koronavírus lehetséges új variánsairól. Ez jó ok a maszkviselésre.Az Amerikai Járványügyi Hivatal (CDC) szerint egyébként valóban folytatniuk kell a maszk hordását azoknak az embereknek, akik felvették az oltást, különösen, ha még nem oltottak társaságában vannak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.