Az okostelefonokra letölthető alkalmazásoknak és okosóráknak köszönhetően sokan lettünk egészségtudatosabbak. Akár csak a napi lépésszám figyelésére vagy arra használjuk, hogy eleget igyunk, a digitális technológia megkönnyíti az életünket.
Dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, allergológust, a Tüdőközpont főorvosát arról kérdeztük, hogy a krónikus légúti betegséggel élők egészségének megőrzését, a betegségük jobb kezelését milyen eszközök segítik.
A krónikus légúti betegségek, mint az asztma és a COPD folyamatos terápiát igényelnek, mely egyrészt fenntartó kezelésből, másrészt a tünetek hirtelen romlása esetén, rohamoldó kezelésből áll. Jól kontrollált a betegség, ha az nem korlátoz bennünket a mindennapi tevékenységeinkben, az éjszakai pihenésben, sportolni is tudunk mellette. Ahhoz, hogy ezt el tudjuk érni, fontos a kezelőorvossal való általában legalább félévenkénti kontroll vizsgálaton részt venni és a gyógyszereket a légzésfunkciós vizsgálat eredményei és tüneteink alapján beállított módon szedni, a belélegző készüléket használni. Az asztma és a COPD kezelése tehát a hétköznapokban, otthon folytatódik és folyamatos odafigyelést igényel.
Előfordulhat, hogy a panaszaink a korábban jól beállított kezelés ellenére is váratlanul visszatérnek és rosszabbodnak. Ezt okozhatja egy hirtelen jött légúti betegség, de akár stressz is kiválthatja. Egyre többen fogadják meg a tanácsainkat és igyekeznek a rendszeres, mérsékelt intenzitású mozgást beépíteni a napirendjükbe, ilyenkor azonban szükség lehet gyakoribb kontrollra, akár a gyógyszereken is módosítani kell – magyarázza dr. Potecz Györgyi. Az allergiás asztmások tünetei is erősödhetnek most a pollenszezonban és az időjárásváltozások is megviselhetik a betegeket. Ilyen esetekben hasznos a távdiagnosztikai eszközök alkalmazása, segítségükkel objektívebb képet kaphatunk az állapotunkról, felesleges stressz nélkül, gyorsan tudjuk a gyógykezelést módosítani a további állapotromlást, akár az asztmás rohamot is megelőzve.
Az otthoni légzésfunkciós eszközökkel a spirometriai vizsgálat során is mért értékeket – FEV1, FVC és PEF - tudjuk ellenőrizni. A készülékeknek több típusa létezik, ezek mindegyike egy kisméretű, a belélegző készülékhez hasonló eszköz, amelybe levegőt kell fújni a megadott és a rendelőben, orvosi segítséggel is begyakorolható módon. A távdiagnosztikai eszközök között az egyes funkciókban van eltérés, van olyan is, amelyik okostelefonra letölthető alkalmazásba menti az adatokat vagy pdf-ben, excel-ben rögzít és így teszi lehetővé, hogy a kezelőorvossal is megosszuk az adatokat. Ha panaszunk merül fel vagy bizonytalanok vagyunk a mért adatokat illetően, a távdiagnosztikai eszközök segítségével a tüdőgyógyász így akár a távolból tudja módosítani a gyógykezelést távkonzultációval, személyes találkozó nélkül is.
A The European Respiratory Journal korábban átfogó kutatást tett közzé, melyben 2007 és 2017 között vizsgálta a különböző digitális technológiák alkalmazásának hatását, az asztmás és COPD-s betegek kezelésében. A kutatás során gyűjtött adatok összegzésével megállapították, hogy a gyógyszeres kezelés betartása mellett a krónikus légzőszervi betegségek kezelésében fontos szerepet tölt be a tüdő állapotának rendszeres ellenőrzése, a tüdőfunkció mérése és az adatok rögzítése is.
"A kutatók azt is megfigyelték, hogy a digitális eszközöket használó krónikus légúti betegeknél javult a gyógyszeres terápia betartása. A rendszeres méréseknek köszönhetően a rosszabbodást már az enyhe tünetfokozódás fázisában észlelni tudták. Ilyen esetben vagy a fenntartó kezelésen szükséges változtatni vagy rohamoldót kell a betegnek használni, ez a mért értékektől és a változás mértékétől, tendenciájától is függ" – magyarázza dr. Potecz Györgyi. Ennek eldöntésére távkonzultáció során is van lehetőség, a beteg online – telefonon, skype vagy e-mail – útján, személyes találkozó nélkül, soron kívül is egyeztethet, kérhet tanácsot kezelőorvosától.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.