"Mit tegyen, ha koronavírus-fertőzöttnek érzi magát?" címmel tettek fel videót a kormány Facebook-oldalára.
A felvételen Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője kifejti: ahhoz, hogy egyáltalán felvessék a fertőzés gyanúját, néhány feltételnek teljesülnie kell.
Kérdés, hogy az ember járt-e olyan térségben, amely veszélyeztetett területnek számít. Esetleg volt-e szoros kontaktusban valakivel, aki fertőzött, akiről tudja, hogy koronavírus-fertőzése van. Ha valamelyikre igen a válasz, és tünetei is vannak, a legfontosabb, hogy ne menjen közösségbe, orvosi rendelőbe se, hanem telefonon vegye fel a kapcsolatot háziorvosával, aki gondoskodik további ellátásáról.
A három legfontosabb tünet: száraz köhögés, 38 fok feletti láz, nehéz légzés. Ugyanakkor megjegyezte, hogy e tünetek influenzát, náthát is jelezhetnek. Ha igazolódna a koronavírus, akkor is fontos a nyugalom, ugyanis a betegek körülbelül 80 százaléka különösebb probléma nélkül, magától meggyógyul. A tapasztalatok szerint a legsúlyosabb szövődmények idősebb, illetve gyenge immunrendszerű betegeknél jelentkeznek - közölte, hozzátéve: rájuk fokozottan kell vigyázni.
További hiteles információk elérhetők a 06-80-277-455-ös és a 06-80-277-456-os zöld számokon, továbbá az nnk.gov.hu és a koronavirus.gov.hu oldalakon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.