A kardionapló elnevezésű applikáció hétfőtől az egész ország területén elérhetővé válik, letöltheti és díjmentesen használhatja bárki a vérnyomásértékek rögzítésére és továbbítására - mondta a 17. alkalommal megrendezett debreceni hipertónia napon szombaton a tudományos tanácskozás elnöke.
Páll Dénes professzor jelezte: a Magyar Hypertonia Társaság kiemelt jelentőségűnek tartja, hogy a betegek együttműködési készségét elnyerje és sikerüljön azt fenntartani.
Mivel a magas vérnyomás kezelése évtizedeken át tartó folyamat, kifejlesztettek egy applikációt, amely részben alkalmas arra, hogy a betegek a rendszeresen mért vérnyomást rögzítsék, és egyfajta tükörként tudják használni, illetve az eredményeket okostelefonjuk segítségével el tudják küldeni a családorvosuknak - mondta a professzor. Hozzátette, hogy a kardionaplóban hasznos tanácsokat is olvashatnak használói a magas vérnyomás betegséggel kapcsolatban.
Közölte: a vérnyomásmérés helye egyre inkább kikerül a rendelőkből, ugyanis megbízhatóbb diagnózis állítható fel, ha a páciensek megszokott környezetükben mérik rendszeresen a vérnyomásukat, mint a nagyobb stresszt jelentő orvosi rendelőben.
"Ugyanakkor az a tapasztalat, hogy a "papíralapú vérnyomásnapló" sokszor otthon marad, a telefont meg többnyire maguknál tartják az emberek, ezáltal a mérési adatok nagyobb számban jutnak majd el az applikáció alkalmazásával az orvoshoz" - mondta Páll Dénes.
A Debreceni Egyetem (DE) aulájában megtartott, Hipertónia, diabétesz, kardiológia - korszerű gyógyszeres kezelés című tanácskozáson, amelyen több mint ezer háziorvos, belgyógyász és gyógyszerész vesz részt, a szakemberek ismertetik a magas vérnyomás és társbetegségei, a cukor- és szívbetegségek, illetve az érelmeszesedéssel kapcsolatos megbetegedések kezelésének legújabb lehetőségeit.
A hipertónia-kezelés új formái közül megemlítette Páll Dénes, hogy az elmúlt években egyre több úgynevezett 3 az 1-ben tabletta is megjelent, ami azt jelenti, hogy egy tabletta három hatóanyagot tartalmaz, a betegek pedig együttműködőbbek, ha az évtizedeken át tartó kezelés során kevesebb tablettát kell bevenniük.
Magyarországon a felnőtt lakosság 44 százaléka, mintegy 3,5 millió ember hipertóniás. Mintegy 1,5 millióról mondható el, hogy minden rendben van, ismert és jól kezelt a vérnyomása. További egy-egymillió embernél vagy nem ismert az egyébként fennálló betegség, vagy ismert, de a kezelésekkel nem sikerült elérni a megcélzott vérnyomásértéket.
"A baj ritkán jár egyedül" - tette hozzá a professzor arra utalva, hogy akinek magas vérnyomása van, sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy más "társbetegségben" is szenved.
"A debreceni tanácskozás jelentőségét jelzi, hogy azon négy meghatározó orvostársaság, a Magyar Hypertonia Társaság, a Magyar Kardiológusok Társasága, a Magyar Diabetes Társaság és a Magyar Atherosclerosis (érelmeszesedés) Társaság elnöke is részt vesz és ismerteti a legújabb gyógyító eljárásokat, ajánlásokat" - fűzte hozzá Páll Dénes.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.