A nem mérhető magas vérnyomás

A magas vérnyomást azért nevezik a szakemberek csendes vagy néma gyilkosnak, mert tünetei eleinte észrevehetetlenek. Általában csak a szív- és érrendszeri problémák jelentkezése után derül rá fény, amikor a szervezet már károsodik és bizonyos betegségek kialakulnak. Viszont legalább egy egyszerű vérnyomásméréssel észlelhető és folyamatosan ellenőrizhető.

Van azonban a magas vérnyomásnak egy másik, igen ritka, de még ennél is sokkal nehezebben felismerhető változata, a pulmonális artériás hipertónia, ami a tüdőt a szívvel összekötő kisvérkörben jelentkezik. A betegség lényege, hogy a tüdő erei megvastagszanak, emiatt a kisvérkörben alakul ki magasnyomás, ami nagyon megterheli a jobb szívfelet. A szív ezért egy idő után elfárad, izomzata megváltozik, hiszen nagyobb erővel kell pumpálnia ugyanazt a mennyiségű vért – vagy akár többet is –, ha a beteg terhelésnek teszi ki magát.

A pulmonális artériás hipertónia – röviden PAH –, tehát a tüdő ereinek és a szívnek egy igen súlyos, gyakran életet követelő betegsége, ami bár nem gyakori, de nemtől és kortól függetlenül bárkinél kialakulhat, sajnos gyerekeknél is. Felismerésében a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a magas vérnyomással ellentétben nem mérhető testen kívül vérnyomásmérővel. A tünetei pedig – legalábbis kezdetben – nem jellegzetesek, márpedig a késői felismerés jelentősen rontja a betegek életkilátásait. A pulmonális hipertóniát általában másfél-két év alatt diagnosztizálják!

A PAH top 6 tünete:

• fáradékonyság,
• nehézlégzés,
• fulladás a legkisebb terhelésre, később már nyugalmi helyzetben is
• lábszár-dagadás
• folyadék a hasüregben
• előzmény nélküli eszméletvesztés

A PAH oka általában ismeretlen, de kialakulhat tüdőembólia után és más betegségek következményeként is. A fenti tünetek mögött is sok minden más meghúzódhat, ezért ha valaki ezeket tapasztalja, és a kivizsgálások nem vezetnek eredményre, érdemes mielőbb egy szívultrahang vizsgálatot elvégeztetni, mert azzal a PAH szívnél okozott elváltozásai, a jobb kamrai tágulat már kimutatható. A végső diagnózist szívkatéterezéssel állítják föl.

A korai felismerés azért nagyon fontos, mert bár a PAH nem gyógyítható, a diagnosztizált páciensek, attól függően, hogy az állapotuk milyen stádiumú, többféle tablettás, súlyosabb esetben infúziós kezelést kaphatnak. A PAH súlyosságára jellemző, hogy tizenöt évvel ezelőtt az érintettek kezelés nélküli túlélése átlagban két év volt. Ezekkel a támogatott kezelési módokkal viszont az állapotuk jó ideig szinten tartható, az életminőségük javítható és az életkilátásuk növelhető.