A szívelégtelenség hazánkban ma nagyjából 150 - 200 ezer embert érint, közülük 70 ezer szorulna feltétlenül szigorúan kontrollált ellátásra, gondozásra.
Fontos, hogy figyeljünk a tünetekre, különösen azoknál, akiknek már van valamilyen szív- és érrendszeri megbetegedésük, az ő esetükben ugyanis lényegesen magasabb a szívelégtelenség kialakulásának veszélye. A Magyar Kardiológusok Társasága a közeledő Szívünk Napja alkalmából erre hívja fel a figyelmet.
A szívelégtelenség az a kórkép, amikor a szív izomzata képtelenné válik a szív pumpafunkciójának fenntartására, azaz képtelenné válik arra, hogy megfelelő vérrel, s ennek révén megfelelő mennyiségű oxigénnel és tápanyaggal lássa el a különböző szerveket, szöveteket. S ugyancsak képtelenné válik arra, hogy a perifériás szervek, szövetek területéről elszállítsa a vért, s ezzel együtt a salakanyagokat és a széndioxidot.
Fontos a szívelégtelenség időbeni felismerése és kezelése, de mik a jelek és mik a teendők? Melyik életkorban a leggyakoribb, illetve milyen típusai vannak? Mire figyeljünk? Mennyire gyakori és mennyire veszélyes?
„A szívelégtelenségnek alapvetően két formáját különböztetjük meg. Az egyik a csökkent ejekciós frakciójú szívelégtelenség, amikor a szív izomzata képtelen megfelelő összehúzódásra és ezért nem képes megfelelő mennyiségű vér továbbítására, tovább pumpálására. A másik a megtartott ejekciós frakciójú szívelégtelenség, amikor a szív izomzata nem képes megfelelően elernyedni, s ezért nem képesek a szív kamrái megfelelő mennyiségű vért magukba fogadni, s ez teszi lehetetlenné a vér megfelelő mennyiségének továbbítását”—magyarázza dr. Nyolczas Noémi, a Magyar Kardiológusok Társaságánakalelnöke. - „A szívelégtelenség két formája ugyanazokkal a tünetekkel jár. A betegség enyhébb formáiban a betegek csak fizikai megterhelés kapcsán éreznek nehézlégzést, vagy kifáradást. Ezek a tünetek később egyre kisebb terhelés hatására jelentkeznek, majd nyugalomban is fellépnek. Ezen túlmenően jellegzetes tünetei még a kórképnek a boka körüli duzzanat, a gyakori éjszakai vizeletürítés, az éjszaka rohamokban jelentkező nehézlégzés és a rendetlen szívdobogás. Fontos, hogy figyeljünk ezekre a tünetekre és jelentkezésük esetén forduljunk orvoshoz. Különösen fontos ez azon betegek esetében, akiknek már van valamilyen szív- és érrendszeri megbetegedésük pl. magas vérnyomás, koszorúér betegség, billentyű betegség, ritmuszavar stb.; az ő esetükben ugyanis lényegesen magasabb a szívelégtelenség kialakulásának veszélye, mint azoknál, akik nem szenvednek ilyen betegségekben” - figyelmeztet a kardiológus.
„Fontos tudni, hogy a szívelégtelenség gyakori kórkép. A fejlett országokban a felnőtt lakosság 1,5-2 százalékát érinti, ami hazai viszonylatban 150-200 000 beteget jelent. A betegség előfordulási gyakorisága a kor előrehaladtával nő. Míg 40 év alatt a szívelégtelenség előfordulása kisebb, mint 1 százalék, addig a 80 év feletti populációban a gyakoriság meghaladja a 10 százalékot. Sajnos a kórkép prognózisa meglehetősen rossz. A diagnózist követő egy éven belül a betegek kb. 15-20 százaléka meghal, a súlyos nyugalmi panaszokkal bíró betegeknek pedig csupán fele éri meg a következő évet. Nagyon gyakran kerülnek ezek a betegek kórházi felvételre is, ami jelentősen rontja ennek a betegcsoportnak az életminőségét” - hangsúlyozza Dr. Habon Tamás kardiológus, a Szívelégtelenség és Szívizombetegségek Munkacsoport vezetője.
A szívelégtelenség, főleg a csökkent ejekciós frakciójú szívelégtelenség kezelésére ma már kiváló gyógyszeres kezelési lehetőségeink vannak. Azon betegek számára, akik a gyógyszeres kezelés alkalmazása mellett nem javulnak megfelelően hatékony eszközös kezelések állnak rendelkezése, a speciális pacemakerektől kezdve, a keringés támogató eszközökön át egészen a szívtranszplantációig.
A kezelésnek ez a meglehetősen komplex rendszere azonban csak akkor alkalmazható igazán hatékonyan, ha a betegeket jól szervezett ellátó rendszer keretében úgynevezett szívelégtelenség ambulanciákon gondozzák. Magyarországon ez az ellátási forma sajnos még nem mindenütt áll a betegek rendelkezésére. A Magyar Kardiológusok Társasága az elmúlt évek során sokat tett, s a jövőben is mindent megtesz azért, hogy a szívelégtelenség ambulanciák az ország minden pontján elérhetővé váljanak.
Bár napjainkban a szívelégtelen betegek döntő többségét nem lehet meggyógyítani, a rendelkezésünkre álló kezelési lehetőségek minél teljesebb körű felhasználásával hosszú időre tünetmentessé, vagy közel tünetmentessé lehet tenni őket, jelentősen javítva ezáltal a betegek életminőségét. Ezen túlmenően ma már jelentősen meg lehet hosszabbítani a szívelégtelen betegek életét, s el tudjuk érni azt is, hogy a betegek életük minél kisebb részét töltsék kórházban, távol családjuktól, szeretteiktől.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.