A kezeletlen magas vérnyomás számos problémát okozhat azáltal, hogy hosszútávon szűkíti és merevebbé teszi az ereket.
Dr. Kapocsi Judit, a Budai Kardioközpont magasvérnyomás és érkockázat specialistája a szív-érrendszeri okokra visszavezethető demenciára hívta fel a figyelmet.
A kezeletlen magas vérnyomás következtében idővel lerakódások, plakkok jelenhetnek meg az erek falán, amelyek nyilvánvalóan rontják a vérellátást. Így pedig a magas vérnyomás lassan, évek, évtizedek alatt súlyos érelmeszesedéshez vezethet például a szívizomzatban, az agyban, a vesében, a szem ütőereiben. Ennek következtében pedig jelentősen megnőhet az infarktus, a stroke, a szívelégtelenség, a vakság és a demencia kockázata is. Ez utóbbira az adhat okot, hogy a vérellátás zavara miatt kevesebb oxigén és tápanyag jut az agyba, így az agysejtek károsodhatnak, akár el is halhatnak. Ez a rombolás pedig megmutatkozhat az adott személy memóriájában, gondolkodásában, koordinációjában, megértési és beszéd-képességeiben. Ezen jelenség maga az ún. vaszkuláris – vagyis szív-érrendszeri eredetű - demencia.
A demencia – amelyet elbutulásnak is neveznek – általában egy progresszív folyamat, ami sajnos idővel egyre súlyosabb tünetekkel jár. A demenciák okai között ez a második leggyakoribb kiindulópont, az Alzheimer-kór után, bár sok Alzheimer-kórban érintett páciensnél feltételezhetően jelen van a szív-érrendszer ok is.
„Önmagában a vaszkuláris demenciára sajnos nincs gyógymód, de a kezelés lassíthatja az állapotromlást. Alapvetően tehát az ereket romboló probléma kiinduló okát kell kezelni, tehát például a cukorbetegséget, a magas koleszterinszintet és bizonyos szívproblémákat, illetve sok esetben magát a magas vérnyomást. Ebben az esetben a megfelelő, rendszeresen kontrollált kezelés akár a stroke kialakulását is meggátolhatja” – hangsúlyozza dr. Kapocsi Judit, a Budai Kardioközpont magasvérnyomás és érkockázat specialistája. – Azzal érdemes tisztában lenni, hogy a kezelésnek két pillérre kell támaszkodnia: az életmódra és szükség esetén az orvosi gyógymódokra, gyógyszerekre.
Az előbbinek – kutatások bizonyítékai alapján – az alábbiakra kell épülnie:
Vaszkuláris demencia esetén a legfontosabb feladat az érintett agyának „tornáztatása”. Legyen az keresztrejtvény, kirándulás, társasjáték vagy nyugdíjasklub, a lényeg, hogy rendszeresen érjék ingerek a pácienst. A mentális feladatok mellett nagy jelentősége van az orvosi kezelésnek is. A kardiológus feladata, hogy a diagnózis alapján ellássa a beteget értágító- vagy más módon a vérnyomást csökkentő készítményekkel, keringésjavítókkal, a pszichiáter pedig speciálisan demenciára való gyógyszereket, kezeléseket rendelhet el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.