Halláskárosodás – Veszélyesek az okostelefonok?

halláskárosodás
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 28. 09:52
A világon minden negyedik ember használ okostelefont nap mint nap, és a számuk egyre csak növekszik. Ám ezeknek a készülékeknek is léteznek egészségre kockázatos hatásai. Többek között a halláskárosodás kockázatát emelik.

A világon minden negyedik ember használ okostelefont nap mint nap, és a számuk egyre csak növekszik. Ám ezeknek a készülékeknek is léteznek egészségre kockázatos hatásai. Többek között a halláskárosodás kockázatát emelik.

Több tanulmány is kimutatta a mobiltelefonok és okostelefonok hallásra gyakorolt kedvezőtlen hatását, mely elsősorban a mindennapos használatuknak köszönhető. Bár a fő problémát a túlzott hangerő jelenti, a készülék által kibocsátott elektromágneses sugárzás sem veszélytelen. Számos vizsgálatban úgy találták, hogy az elektromágneses hullámok hatással vannak a hallás folyamatára, és azoknál, akik hosszú távon, rendszeresen használják a telefont, sokkal gyakoribb a halláscsökkenés, mint a mobiltelefont nem használók körében.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint világszerte egymilliárd fiatal hallását veszélyezteti a túl hangos zenehallgatás. A zsúfolt városi környezet is fokozza a problémát, a fülhallgatók ugyanis nem szűrik ki a zajokat, emiatt a fiatalok még hangosabbra állítják a hangerőt. A hanghullámok károsítják a hallószőröket, melyek a hangok agyba való továbbításáért felelősek, és ha ezek egyszer elhalnak, soha többé nem regenerálódnak. A nagy hangerő továbbá összehúzza a fülben található izmokat, ezért a hallócsontocskák mozgása is korlátozottá válik, következésképpen nem közvetítik a rezgést olyan hatékonyan, ami újabb okot jelent a hangosításra. Ez egy ördögi kör, aminek a fő vesztese a hallásunk lehet.

Az okostelefonoktól és mobiltelefonoktól senki nem szívesen válna meg, de szerencsére van néhány módszer a hallásunk megóvására. A szakértők szerint érdemes távol tartani a telefont a fejünktől, ennek érdekében kihangosítót vagy headsetet használni, a beszélgetés idejét csökkenteni, zenehallgatásnál pedig ügyelni a hangerőre, és zajszűrős fülhallgatót használni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.