Szabálytalan szívverés? Ezt kell tenni!

kardiológus
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 07. 17:54
Férfiaknál negyvenöt-ötven év körül, nőknél pedig a változó korban ajánlott, akár panaszmentes állapotban, mintegy megelőzésképp kardiológiai szűrővizsgálaton részt venni. Az, akinek azonban felmutatható rizikófaktorai vannak, külön ajánlott a kardiológiai vizsgálat.

Férfiaknál negyvenöt-ötven év körül, nőknél pedig a változó korban ajánlott, akár panaszmentes állapotban, mintegy megelőzésképp kardiológiai szűrővizsgálaton részt venni. Az, akinek azonban felmutatható rizikófaktorai vannak, külön ajánlott a kardiológiai vizsgálat.

Kardiológushoz akkor fordulunk, ha a szív- és érrendszert érintő panaszt észlelünk. Hogy melyek ezek, azt Dr. Erhardt Bernadett a következőképp foglalta össze:Amennyiben valaki úgy érzi, hogy össze-vissza, szabálytalanul ver a szíve, nagyon alacsony, vagy épp nagyon magas pulzusszámot mér, ok lehet a kardiológus felkeresésére.”

Mindezt kiegészítette azzal, hogy figyelemfelhívó jel lehet, valaki úgy érzi, hogy indokolatlanul csökkent a terhelhetősége, és e mögött nincs olyan ok, mely ezt egyértelműen magyarázná. Esetleg – tette hozzá – fullad, nehéz légzése, vagy lábdagadása van. A fent felsorolt tünetek mind szívelégtelenségre utalhatnak, ahogy az is, ha valakinek ájulásszerű, eszméletvesztéses rosszullétei vannak.

Ötven év felet panaszmentesen is ajánlott a kardiológiai szűrővizsgálat

Amennyiben panasz, tünet nem jelentkezik, de a paciensnek rizikófaktorai vannak, akkor is ajánlott a kardiológiai szűrővizsgálat. Dr. Erhardt Bernadett elmondta, hogy általában ötvenéves kortól ajánlott ezt elvégeztetni, ám aki sok rizikófaktorral rendelkezik, ez akár korábbra – férfiak esetén, negyven-negyvenöt évre – tevődhet. A nők esetén a változó kori időszak az, ami fokozza a kockázatot. Emellett a társbetegségek jelenléte adhat okot a szűrővizsgálat elvégzésére. Amennyiben valaki túlsúlyos, magas a vérzsír szintje, cukorbeteg, magas vérnyomása van, dohányzik, rendszertelen életvitelt folytat, mozgásszegény életmódot él, az további veszélyt jelent a szív- és érrendszerre, így ilyen esetben is indokolt lehet a vizsgálat. Az Oxygen Medical kardiológusa ezek mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy akkor is érdemes panaszmenetes állapotban kardiológushoz fordulni, ha a családi előzményben előfordult infarktus, szívbetegség, vagy akár korai szívhalál.

A kardiológiai szűrővizsgálat menete

Mint minden orvosi vizsgálat, ez is első körben elbeszélgetéssel kezdődik.

Az anamnézis során átbeszéljük a páciens és családjának előzményeit a betegségek tekintetében, majd felmérjük a számba vehető rizikókat. Emellett megnézzük azt is, hogy milyen élvezeti szerekkel él: fogyaszt-e kávét, alkoholt, dohányzik-e, és kitérünk arra is, hogy milyen gyógyszereket, szed és milyen adagolásban” - részletezte Dr. Erhardt Bernadett. Mindezt kiegészítette azzal, hogy fizikális vizsgálat is történik, mely gyakorlatilag megegyezik egy belgyógyászati vizsgálattal. Ennek során meghallgatják a szívet és a tüdőt sor kerül egy mellkas, valamint egy hasi vizsgálat valamint megnézik azt is, hogy nem-e vizesedik a páciens lába.

Attól függően, hogy valaki panaszos-e, vagy szűrő jelleggel vizsgáljuk, a kardiológia vizsgálat részét képezi a szív ultrahang elvégzése is. Amennyiben felmerül, hogy koszorúér betegséget kell kizárnunk, akkor terheléses EKG-t is végzünk, amely történhet kerékpáron, vagy futópadon. Emellett rendelkezésünkre állnak olyan vizsgálatok, mint a 24 órás vérnyomásmérés, vagy a 24 órás EKG” – egészítette ki a szakorvos.

Így zajlik a terheléses EKG

Terheléses EKG vizsgálatra akkor van szükség, ha azt szeretnénk kizárni, hogy van-e az illetőnek koszorúérbetegsége, vagy arra utaló eltérése. A kerékpáron, vagy futópadon orvosi ellenőrzés mellett végzett teszt arra szolgál, hogy információt szolgáltasson a kardiológusnak arról, hogy a paciensnél terhelésre előjön-e olyan EKG eltérés, ritmuszavar, vagy olyan panasz, ami esetleg nyugalmi állapotban nem jelentkezik. Dr. Erhardt Bernadett hangsúlyozta, hogy terheléses EKG előtt mindenképpen szükséges szív ultrahangot csinálni, azért, hogy kiderüljön, nincs-e a páciensnek olyan strukturális eltérés a szívében, ami miatt ezt a vizsgálatot nem lehet elvégezni.

Ha valakinek nagyon súlyos szívbetegsége van, azt nem fogjuk megterhelni és kitenni egy ilyen vizsgálatnak” – fogalmazott a szakorvos.

A terheléses EKG menetéről kifejtette, a nyugalmi állapottól indulva egyre nagyobb aktivitást kell végeznie a paciensnek, mely közben nézik a pulzust, vérnyomást, EKG-t. Fontos, hogy terheléses EKG előtt egy órával enni már nem szabad.

A vizsgálatra készülve érdemes a páciensnek összegyűjtenie az esetlegesen korábban kapott leleteit, hiszen ezek hasznos alapként szolgálnak a kezelés megkezdésekor. Ha van friss, vagy a közelmúltban készült laborlelete, jó ha tudja, hogy gyógyszereket pontosan miket és milyen adagolásban szed” – részletezte Dr. Erhardt Bernadett.

Kerülni kell a káros szenvedélyeket

Összegzésképp a kardiológus szakorvos kiemelte, hogy szívünk és érrendszerünk egészsége érdekében kerülni kell a káros szenvedélyeket, legfőképp a dohányzást. A táplálkozás terén pedig fontos odafigyelni a változatos, zsírszegény étkezésre. Fiatal korban végezzünk rendszeres testedzést és idős korban is ajánlott a mozgás, legyen az akár csak egy kis gyaloglás hiszen ezzel sokat tehetünk azért, hogy jó eredményekkel távozzunk a kardiológiai szűrővizsgálatról.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.