A diabetes-szel küzdőknek nagy segítséget nyújt a telediabetológia, mellyel a beteg még nagyobb biztonságban érezheti magát, hiszen ekkor az orvos-páciens kommunikáció két konzultáció közt is megmarad. Az újdonságnak számító szolgáltatásról dr. Babai Lászlót, a Cukorbetegközpont telediabetológia szakértőjét kérdeztük.
Az telediabetológia az egész világon újdonságnak számít, mely a cukorbetegek mindennapjait segítő szolgáltatás. Lényege, hogy a beteg a vércukormérőjével mért adatokat felviszi egy központi rendszerbe, ami több átlátható diagramot is készít. Ezáltal pontosan nyomon lehet követni a vércukor szintjének alakulását, ráadásul ezeket meg lehet osztani a kezelőorvossal is, aki így naprakész információk birtokában van a páciens állapotát illetően.
Atelediabetológia segítségével két konzultáció közt is megmarad a szoros kapcsolat a szakember és a páciens között- ezáltal a beteg még nagyobb biztonságban érezheti magát, ráadásul pontosabb önellenőrzést tesz lehetővé, valamint az idejéből sem vesz el sokat. A glükóz értékek bevitele mellett lehetőség van az elfogyasztott ételek és a testmozgás feltűntetésére, rögzíteni lehet az inzulin/gyógyszer bevételt, mozgást is, sőt, akár észrevételeket is lehet írni, valamint kérdéseket is fel lehet tenni (pl. miért lépett fel hipoglikémia mozgás után). Amennyiben a szakember úgy ítéli meg, akár az alkalmazott terápia módosítását javasolja, illetve hasznos tanácsokkal szolgálhat.
Röviden bárkinek, aki 1-es vagy 2-es típusú cukorbetegséggel küzd, és a konzultációkon kívül is kommunikálni szeretnének az orvosukkal. Igencsak megkönnyíti a telediabetológia például a kismamák mindennapjait, főleg akkor, ha a terhesség során alakult ki náluk a diabetes, ugyanis nekik igen hamar meg kell tanulniuk a cukorbetegek speciális életmódját. A diéta, a testmozgás és szükség esetén az inzulinos kezelés mihamarabbi elsajátítása fontos, hiszen a gesztációs diabetes mind az anyuka, mind a baba egészségét veszélyezteti. Mindezeken kívül a telediabetológia hasznos lehet az újonnan felfedezett cukorbetegeknek, azoknak, akik sokat utaznak, életmód változásnál, műtétet követően, illetve nyaralások alkalmával is.
Fontos, hogy a telediabetológia nem váltja ki a személyes konzultációkat, mivel a gyógyulás az orvos és a beteg közös munkája, amihez elengedhetetlen a rendszeres találkozó. Ráadásul az első orvos-beteg konzultáció különösen fontos, hiszen az állapotfelmérés, az anamnézis felvétele, a betegség részletes megismertetése a pácienssel és a szükséges életmódbeli változtatások személyes átbeszélésére mindenképp szükség van. A továbbiakban a találkozók ugyanúgy fontosak, hiszen az állapot pontos nyomon követéséhez, esetleg újabb célok kitűzéséhez elengedhetetlenek - mondja dr. Babai László, telediabetológia szakértő.
Mivel a cukorbetegség elsődleges terápiája az életmód-kezelés, ezért a diabetológus szakorvoson kívül dietetikussal, életmódorvossal, edzővel és gyógytornásszal is kapcsolatban lehet a beteg. Az adatokat velük is ugyanúgy meg lehet osztani, kérdéseket lehet feltenni, és akárcsak a kezelőorvos, ők is hasznos tanácsokkal szolgálhatnak az állapot javulása érdekében.
A rendszer használata könnyen elsajátítható, csupán egy alap számítógépes tudás szükséges hozzá, melyet természetesen a konzultáció alkalmával részletesen ismertetünk a pácienssel. Nem nehezebb, mint bármely telefonos/számítógépes alkalmazás, így a.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.