Új gyilkos kór lépett az AIDS helyére - Egyre több ember hal meg demencia miatt

gyilkos kór
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 18. 12:00
Átvette a demencia az AIDS helyét a világ gyilkos kórjainak listáján, derült ki az Egészségügyi Világszervezet jelentéséből, mely arra is figyelmeztet, hogy a 100, ezidáig alkalmazott kísérleti gyógymódból eddig mindegyik megbukott.

Átvette a demencia az AIDS helyét a világ gyilkos kórjainak listáján, derült ki az Egészségügyi Világszervezet jelentéséből, mely arra is figyelmeztet, hogy a 100, ezidáig alkalmazott kísérleti gyógymódból eddig mindegyik megbukott.

Az Alzheimer-kór 2015-ben 1,54 millió halálos áldozatot követelt világszerte, ami több mint a duplája a 2000-ben mért adatoknak – derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tizenöt évet vizsgáló jelentéséből. A demencia ezzel a HIV / AIDS helyére lépett, és a gyilkos kórok globális listáján a hetedik pozíciót foglalja el.

Másfél évtized áttörés nélkül

De amíg az új, kísérleti AIDS-gyógyszerekkel a halálozási rátát 1,5 millióról 1,1 millióra sikerült leküzdeni, a demencia utáni kutatásban az elmúlt másfél évtizedben nem sikerült áttörést elérni.

A gyógyszergyáraknak eddig sem volt könnyű dolguk a demencia elleni, vagy a demenciát megelőző gyógyszer kifejlesztésében, de a Merck & Co. eheti bukásával és az Eli Lilly & Co három friss “vereségével” egyre kilátástalanabb a helyzet.

Jelenleg több mint száz kísérleti gyógymód bukott meg a kór lelassításában, így a betegek továbbra is egyre több emléküket veszítik el, és képtelenek magukról önállóan gondoskodni.

“Lassan haladunk”

A demencia világszerte 47 millió embert sújt, és a betegek száma 2030-ra becslések szerint 75 millió fölé is emelkedhet – mondta Shekhar Saxena, a WHO Mentális Egészségügyi és Kábítószer Osztályának igazgatója.

Lassan haladunk, nem vagyok annyira optimista, mint amilyen szeretnék lenni – tette hozzá, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a kezelések javítására több közpénzre lesz szükség.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.