Ritka betegségek, melyekkel milliók küzdenek világszerte

ritka betegség
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 16. 10:57
Több millióan vannak világszerte, Magyarországon nagyjából 600.000-re tehető a számuk, mégsem tudunk róluk eleget. Ők azok, akik olyan betegséggel küzdenek, amely jellegéből adódóan ritkának számít, így nem csak maguk a páciensek, hanem rajtuk keresztül a családjuk, barátaik, ismerőseik életére is hatással vannak. A ritka betegséggel érintettek több mint fele újszülött csecsemő, kisgyermek.

Több millióan vannak világszerte, Magyarországon nagyjából 600.000-re tehető a számuk, mégsem tudunk róluk eleget. Ők azok, akik olyan betegséggel küzdenek, amely jellegéből adódóan ritkának számít, így nem csak maguk a páciensek, hanem rajtuk keresztül a családjuk, barátaik, ismerőseik életére is hatással vannak. A ritka betegséggel érintettek több mint fele újszülött csecsemő, kisgyermek.

A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége (RIROSZ) hathatós munkájának eredményeképpen idén immár jubileumi, 10-ik alkalommal rendezi meg február utolsó hetében a Ritka Betegségek Világnapja fő rendezvényét, amelynek elsődleges célja a kezdetektől egy olyan fórum megteremtése, ahol az érintett érdekcsoportok közösen tudják megvitatni a ritka betegségekkel élők helyzetét. A szakmai konferencia mellett a szervezők családi programokkal, koncertekkel (idén többek között a Bordó Sárkány Régizene Rend), tombolával várják az érdeklődőket. Az érintett betegszervezetek bemutatkozó standokkal, poszterekkel készülnek, és megtekinthetők lesznek a ritka betegséggel élő alkotók művei, továbbá a „Ritka betegek boldog pillanatai” című fotópályázat képei is.

Az esemény idei fő üzenete a ritka betegségekkel kapcsolatos kutatások eredménye lesz, azaz hogy milyen előrelépést sikerült elérni világviszonylatban, illetve idehaza a feltárás, kezelés, adott esetben gyógymód szempontjából. A jubileumi évforduló miatt az eddig Budapesten tartott rendezvényt ezentúl az ország különböző pontjain szervezik meg, így idén a Debreceni Egyetemmel együttműködve az egyetem főépülete ad majd otthont az eseménynek.

Az esemény időpontja: 2017. február 25-e, szombat, 9:30-17.00 Az esemény helyszíne: 4032 Debrecen Egyetem tér 1., Debreceni Egyetem Főépülete

korhazi fertozesek

A részvétel ingyenes, minden érintettet, támogatót és érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők! További információt a programokkal kapcsolatban itt talál: http://ritkanap.rirosz.hu

  • Mi számít ritka betegségnek? Azt tekintjük annak, amely 2000 közül legfeljebb egy embert érint. Jelenleg 6000-8000 ilyen betegséget tartanak számon és a betegek 50-75 %-a gyermek. Napjainkban, Európában 27-36 millió ember szenved valamilyen ritka betegségben. Gyakran járnak életveszélyes állapotokkal vagy krónikus rosszabbodással. Gyakori, hogy a test több szervét, több területet érintenek, ezért komplexek és a felismerésük is nehéz. Az esetek jelentős részében a betegségnek nincsen gyógymódja, többnyire tüneti kezelést alkalmaznak rá. A ritka mivoltuk miatt kevéssé ismertek, általános az információhiány, a betegek sokszor diagnózis és/vagy, kezelés nélkül, szinte reménytelenül küzdenek a betegséggel.
  • Szerencsére azonban ezen emberek világviszonylatban, így idehaza sem maradtak képviselet nélkül! A 2006-ban alakult RIROSZ, a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége egy ernyőszervezet, amely jelenleg 45 ritka betegekkel foglalkozó civil szervezetet fog össze, és problémáikat úgy hazai, mint európai szinten egyaránt képviseli. A szervezet azért küzd, hogy a ritka betegséggel élők más betegekkel összehasonlítva is hátrányos helyzete megszűnjön, és életük könnyebbé, jobbá váljon. Ezért alakították meg a betegeknek, a szakembereknek és a döntéshozóknak egyaránt segítségül szolgáló Mentőöv Információs Központot és Segélyvonalathttp://mentoov.rirosz.hu) További információért lásd: http://www.rirosz.hu/szovetsegrol/bemutatkozas
  • A Debreceni Egyetem mára az ország legrégibb, folyamatosan működő felsőoktatási intézménye, Magyarország vezető kutatóegyetemei közé tartozik, amely 15 karával, 25 doktori iskolájával a legszélesebb hazai képzési kínálatot nyújtja, ahol elsőként alakult meg Magyarországon a Ritkabetegségek Tanszéke. Hallgatói és oktatói bekapcsolódnak a nemzetközi tudományos vérkeringésbe is. A világszerte több mint száz egyetemmel létesített együttműködési szerződések, az Erasmus és más programok révén a diákok számtalan külföldi ösztöndíj között válogathatnak és az intézmény is egyre több külföldi hallgatót fogad. A Debreceni Egyetem eredményei elismeréseként 2007-ben elsőként kapta meg a Felsőoktatási Minőségi Díj Arany fokozatú elismerő oklevelet, 2010-ben a Kutató-elitegyetem, majd 2013-ban a kiemelt felsőoktatási intézmény címet.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.