Idén újra, de megújult szemlélettel sétálunk a rózsaszín hídon. A mellrákbetegekért, de konkrét, pontokba szedett célokért hívunk mindenkit október 29-re a Lánchídra, hogy lépjünk közösen, mindenki a maga lehetőségei szerint a mellrák ellen. Itt lesznek a szakma vezetői, meghatározó alapítványok és persze a döntéshozók. Nagyköveteink is lesznek: az USA Nagykövete mellett Pásztory Dóra paralimpiai úszóbajnok, Pásztor Anna, a rendkívül sokoldalú énekesnő, aki egyébként egyik rákbetegségben elhunyt rajongója emlékére írt dalát ajánlotta a rendezvényhez, Südi Iringó táncművész, és rendhagyó módon férfi arca is lesz a megmozdulásnak: Nagy Ervin színművész érezte feladatának, hogy kiálljon az ügyért.
Idén ezekre a kérdésekre keressük a választ a mára már hagyománnyá vált Egészség Hídja rendezvényen. Most az időért vonulunk a megszokott rózsaszínben: hogy a betegséget idejében felfedezzék, hiszen ez a gyógyulás kulcsa. Ébresztőórákkal felvértezve vonulunk azért is, hogy az egészséges és a már diagnosztizált betegek időben kapjanak leletet, diagnózist és jussanak elfogadható időben a szükséges terápiákhoz.
Egyszerre csörgő ébresztőórák százai jelképezik majd az idő fontosságát, s erről beszélnek majd az ország vezető szakemberei, érintettek és a közélet ismert, kedvelt szereplői.
A hídséta időpontja: 2016. október 29., szombat 17.10-18.00 Gyülekező:16.30-tól ÖTKERT, 1051 Budapest, Zrínyi utca 4.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.