A mellrák a nők körében az egyik legrettegettebb rákos megbetegedés – de a férfiakat sem kíméli, igaz, jóval ritkább esetben. Mit kell tudnunk róla? Milyen stádiumai vannak, hogyan diagnosztizálják és kezelik?
A mellrák, amely a hölgyek körében a második leggyakoribb rákból adódó elhalálozási ok, korai stádiumaiban még gyógyítható.Előző cikkünkben magáról az emlőrákról, kialakulásáról és a rizikófaktorokról olvashattunk, most lássuk a stádiumokat és a kezelési lehetőségeket.
Rendszeres mell vizsgálat esetén az orvos figyelembe veszi a családi anamnézist, amellett, hogy elvégzi a keblek vizsgálatát és esetleg mammográfiára vagy mell ultrahangra küldi a pácienst. Azoknál a nőknél, akiknél fokozott kockázat áll fenn, MRI elvégeztetése is javasolt.A tesztek eredményei alapján orvosunk kérhet biopsziát, hogy mintát vegyenek a mellben levő sejtekből vagy szövetből.
A mintavételt követően az a laborba kerül tesztelésre. A patológus, aki a kóros szöveti elváltozásokra specializálódott, mikroszkóp alatt vizsgálja meg a mintát, figyelve a rendellenes sejt formákat vagy növekedési mintákat. Ha rákról van szó, meg tudja mondani, hogy mely típus az és hogy túlterjedt-e a tejcsatornákon és a lebenykéken.
A laboratóriumi vizsgálatok, így például a hormon receptor-teszt (ösztrogén és progeszteron) ki tudja mutatni, vajon ezek a hormonok segítik-e a rák növekedését. Amennyiben az eredmény az, hogy igen (pozitív teszt), a megbetegedés valószínűleg reagálni fog a hormonális kezelésre. Ez a terápia megfosztja a rákot az ösztrogén hormontól.A mellrák diagnózisa és kezelése akkor a legmegfelelőbb, ha a beteg és az orvos szakértői csoport együtt dolgozik.
A páciens és az orvos közösen dolgozza ki a kezelési tervet mellrák esetén – annak érdekében, hogy a kórt megszüntessék, csökkentsék annak visszatérési lehetőségét és azt is, hogy átterjedhessen más szövetekre. A kezelés általában néhány héttel a diagnózis után kezdődik.
Természetesen a daganat méretét és elhelyezkedését veszi alapul, a rákos sejteken végzett laboratóriumi vizsgálatokat, a betegség stádiumát és mértékét. Az orvosok a páciens életkorát és általános egészségi állapotát is figyelembe veszik.
Az orvosok a kezelést követően meghatározzák annak valószínűségét, hogy a rák kiújulhat-e a mellben. A csoport, mely ezt megállapítja, onkológus bevonásával dolgozik, olyan szakemberrel, aki a rák kezelésre alkalmazott gyógyszerekre specializálódott. Együttműködik a sebésszel, ezért javasolhatja hormon terápia vagy kemoterápia alkalmazását a műtét után. Ezek mellék kezelésnek számítanak, de nem helyettesítik ilyen esetben az operációt és/vagy a sugárkezelést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.