Várkonyi Andreáról kevesen tudják, hogy orvosi diplomája is van, pedig az ismert tévés ennek köszönhetően könnyen fel tudja mérni, mikor kell segítséget kérni.
A TV2 híradósa számára az első számú munkaeszköze a hangja, ám sajnos gyakran szenved felső légúti megbetegedésektől.
„Gyerekkorom óta gyakran van visszatérő felső légúti megbetegedésem: az immunrendszerem nem elég ellenálló ezekkel a betegségekkel szemben, és gyakran az arcüregemre, illetve a torkomra megy. Bevallom, én ilyenkor mindig gyógyszerhez nyúlok, mert tudom, mi lehet belőle: egyszer lett egy nagyon súlyos melléküreg-gyulladásom, amit műteni is akartak, ráadásul nagyon komoly fájdalmakkal járt.
Számomra nincs olyan időszak, amikor egy kicsit pihentetem a hangszálam vagy kísérletezek valamilyen alternatív kezeléssel, mert a hangomból élek: törött lábbal tudok dolgozni, de hang nélkül nem” – mesélte a Tények munkatársa, aki azt is elárulta: a munka mellett állandóan tanul, hogy szellemi frissességét is fent tartsa, ha pedig úgy érzi, elfárad, akkor a ginkgo biloba nevű gyógynövényhez fordul. Az agyi vérkeringés romlását jelzi azingerlékenység, mentális kimerültség, feledékenység, alvászavarok, romló memória.
A felső légutakhoz azorrüreg, orrmelléküregek (arcüreg, homloküreg), garat, gége, míg az alsó légúti rendszerhez alégcső, főhörgők, hörgőcskék, tüdő tartozik.A felső légúti fertőzéseket a test leginkább érintett területei szerint kategorizálják, agyulladásosfelső légúti betegségek leginkább vírus, vagy baktérium okozta fertőzés miatt keletkeznek. Ameghűléselsősorban az orrot érinti, és több mint 200 féle vírus okozhatja, amelyek közül a leggyakoribbak a Rhinovírus, Adenovírus, Coronavírus, és az Enterovírus - jegyzi meg a szerkesztő.
Andi az orvosi diplomának köszönhetően tudja, hogy mikor kell kislányával az ügyeletre menni, saját magát azonban nem szívesen diagnosztizálja.
„Ha a kislányom megbetegszik, akkor elsősorban orvosként nézek rá: egy kis megfázáskor nem ugrasztom a háziorvost és nem foglalom a helyet a váróban, hiszen van otthon fonendoszkópom, meg tudom hallgatni a tüdejét, és azt is tudom, hogy enyhébb betegségeknél milyen gyógyszert érdemes neki adni. Magamat nem szoktam diagnosztizálni, ilyenkor inkább felhívom a szüleimet, akik szintén orvosok, és az ő véleményüket kérem ki” – árulta el Andi, aki azt is hozzátette: a családjával nagyon odafigyelnek arra, hogy egészségesen étkezzenek, így próbálják meg felvenni a harcot a betegségek ellen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.