Vivien újabb esélyt kapott az életre!

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 12. 08:03
Ismét segítő kezet nyújtottak Armuth Viviennek! Miután alapítványok, sztárok és sok ezer civil több millió forintot adakozott, hogy a kislány élhessen, a Gyermekrák Alapítvány segítségével most ahhoz a drága gyógyszerhez is hozzájuthat, amely a teljes felépülést jelentheti számára. Nemrég még úgy tűnt, Viviennek pár hete maradt hátra, most azonban minden esélye meg van arra, hogy fájdalmak nélkül, boldogan élhessen.

Gyermekrák Alapítványmicsoda összefogás szerveződöttfinanszírozzák azt a több millió forintos gyógyszertvivien_2_tnnégyesztendős Armuth Vivien évek óta küzd a gyilkos kórralaz orvosok végleg lemondtak rólaOrszágos méretű összefogása család el is jutott a távoli országbahavonta 2-4 millió forinthiába a sok ezer, jó szándékú ember, ekkora összeget adományokból nehéz kifizetnigyógyszer teljes gyógyulást hoznaaddig támogatják a gyermeket, ameddig szüksége van ránem is tudom kifejezni azt a hálátkitartóan és példamutatóan küzda mi kis Angyalkánk velünk legyen, még nagyon sokáig
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.