Ókori szemműtétek csipesszel

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 18. 13:54
A szakemberek szerte Nagy-Britanniában találták ilyen eszközöket, amelyek a 43 és 410 közötti időből származnak, amikor a sziget nagy része római fennhatóság alatt állt. Ezek a szerszámok hasonlítanak a ma használt kozmetikai eszközökre, ugyanakkor a trachoma nevű szemfertőzés "házi" kezeléséhez használt eszközökkel is sok hasonlóságot mutatnak - mondta az elmélettel előrukkoló Wendy Morrison, az Oxfordi Egyetem Régészeti Intézetének kutatója.

Egy baktérium okozta szembetegség kezelésére is szolgálhattak azok a római kori eszközök - köztük kis csipeszek és kaparók -, amelyekről eddig a kutatók úgy vélték, hogy piperecélokra használhatták őket.

A szakemberek szerte Nagy-Britanniában találták ilyen eszközöket, amelyek a 43 és 410 közötti időből származnak, amikor a sziget nagy része római fennhatóság alatt állt. Ezek a szerszámok hasonlítanak a ma használt kozmetikai eszközökre, ugyanakkor a trachoma nevű szemfertőzés "házi" kezeléséhez használt eszközökkel is sok hasonlóságot mutatnak - mondta az elmélettel előrukkoló Wendy Morrison, az Oxfordi Egyetem Régészeti Intézetének kutatója.

"A Chlamydia trachomatis nevű baktérium által okozott szembetegség évezredek óta sújtja az emberiséget" - nyilatkozta a szakember a LiveScience című tudományos hírportálnak adott interjújában. - "Etnográfiai bizonyítékainak vannak a modern kori Afrikából és történelmi leleteink az ősi Indiából, amelyek azt mutatják, hogy a csipeszekhez és reszelőkhöz hasonló szerszámokat a befelé fordult szempillák kitépésére és a beteg szemhéj megtisztítására használták." Mint hozzátette: lehetséges, hogy a római kori britek ugyanígy jártak el.

csipesz1

A szóban forgó szettek általában kis csipeszeket, feltehetőleg a fülviasz eltávolítására szolgáló apró kanalakat, körömtisztítókat, reszelőket, tisztítópálcákat és valószínűleg a kozmetikumok előállításához szükséges mozsarakat tartalmaztak - mondta Morrison, akiben akkor született meg a gondolat, hogy az eszközöknek más funkciója (is) lehetett, mint a szépségápolás, amikor meglátta egy vakság megelőzéséért küzdő jótékonysági szervezet reklámját, amelyben csipeszek lógtak egy kenyai nő nyakában.

A trachoma a kötőhártya elhúzódó fertőzése, melyet a Chlamydia trachomatis nevű baktérium okoz. A betegség következtében megkeményedik a szemhéj belső felszíne és a szempillák befelé fordulnak, pislogáskor dörzsölve a szaruhártyát, ami vaksághoz vezethet. Megfelelő kezelés hiányában a betegségtől szenvedők gyakran kitépik a szempilláikat az átmeneti fájdalomcsökkentés érdekében.

csipesz1

A trachoma már a történelem előtti időkben is sújtotta az embereket: erre utalnak az időszámításunk előtti 12 000-ből származó ausztráliai leletek, és a betegség - vagy egy hozzá nagyon hasonló kór - a római kori Angliában is jelen volt - mondta Morrison. A kutató elmélete szerint a csipeszeket annak idején a befelé fordult szempillák kitépésére használhatták, míg a körömtisztítónak gondolt eszközökkel a szemhéj belső felén keletkezett durva kinövéseket kaparták le. A "kozmetikai mozsárral" pedig gyógynövényeket és egyéb anyagokat zúzhattak össze, hogy kenőcsöt készítsenek a szemfájdalom enyhítésére.

Mindez azonban csak sejtés marad, amíg a kutatóknak nem sikerül olyan mozsarat találniuk, amely elárulja, hogy egykor mit őröltek benne. Egy ehhez hasonló felfedezés vagy a szerszámok pontos funkciójára utaló újonnan lefordított szöveg megerősíthetné a trachoma-elméletet. Morrison eredményeit az Oxford Journal of Archaeology című folyóiratban közölték.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.