A New York-i Albert Einstein Orvostudományi Egyetem munkatársai tanulmányukban úgy találták, hogy gyakoribb volt az élelmiszerallergia azoknál az embereknél, akik vizeletében magasabb volt a rovarirtó szerekben is alkalmazott diklórfenolok szintje.
Egy 2005-2006-ban készült nagyszabású amerikai egészségügyi felmérésben megállapították, hogy a bevont mintegy 10 ezer ember közül minden negyediknek, 2548 embernek a vizeletéből kimutatható volt diklórfenol.
Ebből a csoportból 2211 embert vontak be a mostani tanulmányba, amelynek eredményét az Annals of Allergy, Asthma and Immunology című szakfolyóiratban ismertették.
A vizsgált emberek közül 411-nek volt élelmiszerallergiája és 1016-nak környezeti allergiája. Az elemzés azt mutatta, hogy 80 százalékkal gyakoribb volt az élelmiszerallergia azoknál, akiknél a legmagasabb diklórfenolszintet mérték (a felső negyed) az alsó negyedbe került résztvevőkhöz képest.
A csapvizet helyettesíthetjük ugyan palackozott vízzel, ám máshonnan is jut a szervezetünkbe a diklórfenolokból. "Egyéb diklórfenolforrások, például a rovarölővel kezelt gyümölcsök és zöldségek, nagyobb szerepet játszhatnak az élelmiszerallergia kialakulásában" - idézte Elina Jerschow allergológust, a kutatás vezetőjét az EurekAlert című amerikai tudományos portál.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.