Kétszer több HIV- fertőzött

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 29. 10:58
Vagyim Pokrovszkij elmondta: több mint 700 ezer, AIDS-et - szerzett immunhiányos betegséget - okozó vírussal (HIV) fertőzöttet tartanak nyilván az Oroszországi Föderációban.

Az utóbbi öt évben csaknem megkétszereződött a HIV - fertőzöttek száma Oroszországban - jelentette be szerdán az AIDS elleni küzdelemmel és megelőzéssel foglalkozó szövetségi központ vezetője.

Vagyim Pokrovszkij elmondta: több mint 700 ezer, AIDS-et - szerzett immunhiányos betegséget - okozó vírussal (HIV) fertőzöttet tartanak nyilván az Oroszországi Föderációban.

Ebben az évben már hatvanezer új esetről tudnak, és arra számítanak, hogy az év végéig számuk elérheti a hetvenezret. A fertőzés következtében több mint 125 ezer orosz halt meg az idén.

Az AIDS elleni országos központ vezetője felhívta a figyelmet arra az aggasztó folyamatra is, hogy míg a világ 25 országában csökken a HIV-fertőzöttek száma, Kelet-Európában növekedést tapasztalnak. Ráadásul az új esetek 90 százalékát Oroszországban és Ukrajnában rögzítik.

hiv_fertozes

A szakértők szerint Oroszországban a fertőzöttek körülbelül fele heteroszexuális kapcsolatban él, és a vírus a felsőbb társadalmi rétegeket is érinti. A férfiak körében több a fertőzött, mint a nők között, de a fiatal korosztályban egyre több a nő.

A legtöbb beteg a szibériai Irkutszk régióban él, ahol a lakosság másfél százaléka HIV-pozitív. Szentpéterváron, az ötmilliós lélekszámú észak-orosz nagyvárosban a fertőzöttek száma megközelíti az egy százalékot.

Vagyim Pokrovszkij, az AIDS elleni központ vezetője szerint sokkal többet kellene költeni a HIV és az AIDS megelőzésére Oroszországban. Amíg az Egyesült Államokban évente lakosonként 3-4 dollárt (körülbelül 700-900 forintot) költenek megelőzésre, addig Oroszországban csupán 3 rubelt (körülbelül 21 forintot).

Oroszországban évente 100 ezer embert kezelnek AIDS-szel. A gyógyszerek 150-180 ezer rubelbe (körülbelül 1 millió - 1 millió 300 ezer forintba) kerülnek. A jövő évi oroszországi szövetségi költségvetésben ugyanakkor csak 18 milliárd rubelt (bő 125 milliárd forintot) szánnak a HIV/AIDS elleni küzdelemre.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.