Például egy ember hangmagassága és annak beszéd közbeni változásai különböző frekvenciák bonyolult sorozatán múlik.
Számos hallással összefüggő viselkedés, így a beszéd megértéséhez is létfontosságú tehát annak megismerése, hogyan szortírozza az agy a különféle frekvenciákat, az úgynevezett frekvenciamodulált (FM) változásokat. A Kaliforniai Műszaki Intézet biológusai a Neuron szakfolyóirat március 8-i számában arról számoltak be, hogy sikerült azonosítaniuk, hogyan és hol dolgozza fel az agy ezt a fajta hangjelzést.
Minden nyelvben fontos a frekvenciamodulált változás irányának ismerete és jelentésének dekódolása. Az FM változás iránya az olyan tonális nyelvekben a legfontosabb, mint a kínai, ahol a frekvencia emelkedése vagy süllyedése egyetlen szótagon belül az egész szó jelentését megváltoztathatja.
Guangying Wu munkatársaival arról számolt be, hogy patkányokon végzett kísérleteik során kimutatták, az FM változások feldolgozása a középagyban, a cerebrális kéreg alatt, az agy középpontjához közeli agyterületen kezdődik, ami a szakértők szerint meglepő felfedezés. Wu szerint sokan úgy vélték, hogy a feldolgozás más területen, például a hallóidegben vagy az agytörzsben játszódik le, másik pedig azt feltételezték, hogy az agykéregben vagy a talamuszban zajlik.
A mélyen az agyban elhelyezkedő középagy működésének pontos méréséhez a kutatók páros, koaxiális elektródákat használat. A frekvenciamodulált változások feldolgozásának kiindulópontján kívül a kutatók azt is kimutatták, hogyan reagálnak a hallóidegek a középagyban ezekre a frekvenciaváltozásokra. A fizikai mérési eredmények és számítógépes modellek ötvözésével a kutatók megerősítették, hogy a vizsgált neuronok szelektív módon tudtak reagálni az FM változásokra ezek iránya alapján. Egyes neuronok például érzékenyebbek voltak az emelkedő frekvenciaváltozásokra, míg mások jobban reagáltak a süllyedő változásokra.
Wu azt tervezi, ezen a szálon folytatja a kutatást, hogy az eredmények segítségére lehessenek a hallási rendellenességekben szenvedő betegeknek. A kutató azt reméli, hogy egy szép napon kezelni tudjuk majd ezt a középagyi területet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.