Árt a szívnek a maraton!

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2011. december 12. 10:19
A vizsgálatok során 40 aktív sportoló MRI felvételeit tanulmányozták, akik éppen maratoni futásra, vagy hegyi kerékpárversenyre tartottak erőnléti felkészüléseket. Az MRI felvételeken jól látszott, hogy a sportolók többségénél megnyúltak a szívizmok, és bár sokuknál egy héttel a komoly fizikai igénybevételt követően teljesen regenerálódtak, öt ember esetében tartósnak bizonyult a szívizom sérülése. Ezek a sérülések hosszú távon akár szívritmuszavart is okozhatnak, írták a kutatók a European Heart Journal című tudományos folyóiratban.

A megterhelő, nagy kitartást igénylő sportteljesítményekre, például a maratoni futásra való fizikai felkészülés árthat a szívnek, derült ki egy új ausztrál tanulmány eredményeiből.

A vizsgálatok során 40 aktív sportoló MRI felvételeit tanulmányozták, akik éppen maratoni futásra, vagy hegyi kerékpárversenyre tartottak erőnléti felkészüléseket. Az MRI felvételeken jól látszott, hogy a sportolók többségénél megnyúltak a szívizmok, és bár sokuknál egy héttel a komoly fizikai igénybevételt követően teljesen regenerálódtak, öt ember esetében tartósnak bizonyult a szívizom sérülése. Ezek a sérülések hosszú távon akár szívritmuszavart is okozhatnak, írták a kutatók a European Heart Journal című tudományos folyóiratban.

maraton7

A kutatók azonban szeretnék hangsúlyozni, hogy a kutatások eredményei egyáltalán nem azt jelentik, hogy erőnléti edzések egészségtelenek lennének. „Meglátásom szerint csak az igazán extrém erőnléti edzés okozhat szívsérüléseket a sportolóknak” - mondta Sanjay Sharma, a londoni maratonfutó verseny orvos-igazgatója. Az emberi szervezetet egyáltalán nem arra tervezték, hogy naponta akár 11 órás edzéseket végezzen, úgyhogy egyáltalán nem meglepő, ha az ilyen extrém esetekben szívkárosodás következik be, tette hozzá Sharma.

A tanulmány során a kutatók Dr. André La Gerche, a belgiumi Leuven Egyetemi Kórház munkatársának vezetésével három alkalommal vizsgálták meg a sportolókat: a verseny előtti estén, közvetlenül a verseny után, majd végül körülbelül egy héttel a versenyt követően. A kutatók megállapították, hogy az extrém felkészülés következtében a szív által termelt BNP nevű vegyület szintje a szívizmok megnyúlása miatt megemelkedett. Egy héttel később a legtöbb sportolónál visszaállt a verseny előtti állapot, de az öt legnagyobb fizikai felkészülést végző, éslegmegterhelőbb versenyen résztvevő sportoló esetében tartósnak bizonyult a szívszövet sérülése.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.