"Arra voltunk kíváncsiak, hogy a közösségi oldalak használata és az aktív részvétel meglátszik-e agyi különbségekben is. Észrevettük, hogy a Facebookos ismerősök száma összefüggésben van az agy egy bizonyos területével és felépítésével. Ugyanakkor ez a kölcsönösség nem jelent ok-okozati összefüggést" - magyarázta Dr. Geraint Rees, a kutatás vezetője, a London Egyetem munkatársa.
A kutatók azt még ugyanis nem tudják, hogy vajon az okoz-e változásokat az agyban, hogy valakinek sok barátja van a közösségi oldalakon, vagy eleve azoknak lesz sok ismerőse, akiknek az agyában megfigyelhető ez a különbség.
A kutatásba 125 diákot vontak be, akiknél megvizsgálták az online és a valós barátok számát. Rajtuk kívül még egy másik, 40 fős diákcsoportot is összehasonlítottak velük. A hallgatóknak átlagosan 500 ismerősük volt a Facebookon, de volt, akiknek kevesebb. Egy korábbi tanulmányból kiderült, hogy akiknek sok barátjuk van, azoknál az agy bizonyos részei - memória-és az érzelmi válaszokért felelős központ - megnagyobbodott. Úgy tűnik, az nem számít, hol tartjuk a kapcsolatot a barátokkal. A kutatók ugyanis most is hasonló eredményekre jutottak: az online barátok esetében szintén ezek a területek nagyobbodtak meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.