Prosztatarák esetén a manapság használt diagnosztikai módszerek hátránya, hogy túl sok a téves pozitív eset, mely szükségtelen műtétekhez vezet. Amiatt az új biomarkerek intenzív kutatás tárgyát képezik. Masood Kamali-Moghaddam és Ulf Landegren professzor módszere a prosztaszómának nevezett anyag a vérszintjének meghatározására irányul, mely álláspontjuk szerint pontosabban kimutatja a betegséget, mint a jelenleg alkalmazott prosztata-specifikus antigén (PSA).
A munkacsoport már korábban beszámolt egy módszerről, melynek segítségével kimutathatóak a prosztatoszómák fehérjéi. Gunnar Ronquist professzor 30 évvel ezelőtt kimutatta, hogy a prosztata sejtjei egy membránnal borított apró, prosztatoszómának elnevezett részecskéket pumpálnak ki, mely megjelenik az ondóban. A kiinduló feltevés szerint a daganatos sejtek kevésbé az ondófolyadékba, inkább a környező szövetbe adják le ezt a részecskét, amiatt prosztatarák esetén annak szintje a vérben megemelkedik.
Korábban nem állt rendelkezésre olyan eszköz, melynek segítségével vérben mérni lehetett a prosztatoszomák mennyiségét, azonban az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia összefoglaló kiadványában megjelent tanulmány egy olyan eszközt mutat be, mely több antitest alkalmazásával a prosztatoszómák felszíni fehérjéit ismeri fel, ezáltal határozza meg a részecskék vérszintjét.A kutatók a módszert más daganatok diagnosztikájára is kiterjesztenék.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.